Szank, Pongrátz Gergely tér

Szank
Pongrátz Gergely tér

Felállítás2014. augusztus 10.

Kiss István (fafaragó)

Bodorné Mária
2016.08.29. 07:49
Szankon az általános iskola melletti parkban mintegy stációk sorakoznak a Magyar Történelmi Emlékút domborműves táblái. A fazsindellyel fedett táblák tartóoszlopait Balatoni Tibor tervezte. A 2014. évi fafaragó táborban 8 alkotás született, melyek közül az egyik Zank vezért ábrázolja. A vezér elképzelt arcát Kiss István faragta a tölgyfa táblába.
Fotózás közben kissé elszégyelltem magam, ahogy végig néztem a táblákat. Míg a többi táblaképnél egy-egy emlék előkerült agyam egyik használaton kívüli fiókjából, Zank vezér nevénél sötétség. Ki volt Zank vezér, miért került Szent István király mellé, és a kunokat ábrázoló táblaképpel szembe? Az interneten aztán gyors és rövid választ kaptam. Mivel az információ igen kicsinek bizonyult a könyvtárban keresgéltem, azonban Dr. Forczek Zoltán és Dr. Janó Ákos által összeállított Szank község története című kiadványból sem tudtam meg bővebbet:
"Az első okleveles adat Szank község történetéhez 1451-ből való. Eszerint "Zank szállása" 1451-ben már templommal rendelkező település volt.
....Szank község neve azon helységnévtípusok közé tartozik, amelyek az illető terület egykori tulajdonosának nevéhez vezethetők vissza. Szank község neve tehát egy Zank nevű személlyel hozható összefüggésbe, akinek tulajdona lehetett.
...Pintér Sándor tanár a kiskunhalasi "Thorma János" Múzeumban elhelyezett anyagában megerősítette ezt a feltevést. Ő is kutatta ezt a családi nevet. 1408-ban találkozott először Temes megyében Zank (Szank) László nevével, akit az általam tárgyalt terület valószínű birtokosának tart. Egy 1463-ban keltezett forrás a település tényét megerősíti. Az okirat latin nyelvű szövegében ugyanis "Scanscalasa (Szank szállása) nevű településre történik utalás..."
Források:
http://www.szankinfo.hu/vendegek/latnivalo/faragasok.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szank
http://kka.hu/_Kozossegi_Adattar/Azadatt.nsf/cb64d6a7ffc532248525670c0080efa5/3d5b4cb037bba787c125679f005b832d?OpenDocument



Tagi gyűjteményben
Magyar Történelmi Emlékút

Cím alapján hasonló

"Zank vezér" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss István (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250533
Feltöltve
2016.08.21. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:25

"Zank vezér" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss István (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250534
Feltöltve
2016.08.21. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:26

"Zank vezér" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss István (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250535
Feltöltve
2016.08.21. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:27

"Zank vezér" c. alkotás fotói

2020. 08. 27.
Alkotó
Kiss István (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414418
Feltöltve
2020.08.28. 18:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ400/100 • 1/60 • 10.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:09
2020. 08. 27.

"Zank vezér" c. alkotás fotói

2020. 08. 27.
Alkotó
Kiss István (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414419
Feltöltve
2020.08.28. 18:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ520/100 • 1/170 • 28.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:09
2020. 08. 27.

"Zank vezér" c. alkotás fotói

2020. 08. 27.
Alkotó
Kiss István (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414420
Feltöltve
2020.08.28. 18:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ500/100 • 1/125 • 23.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:09
2020. 08. 27.
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.08.28. 18:09
3 új fotót töltöttem a "Zank vezér" műlaphoz
16.08.29. 07:49
A közösség publikálta Bodorné Mária "Zank vezér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.