Budapest, Margitsziget
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Statue of a lobster-catcher

A vízesés medencéjében áll.

Avatás1954
Avatás1926

Előzmény
Rákászfiú
Neszták Béla
2008.11.13. 10:54
Eredetileg a Királyi vár Savoyay lovasszobor mögötti feljárójának grottájában állt, majd a Döbrentei téren, 1945 után állították fel a vízesés medencéjében. A víz szintjéből kiemelkedő kő talpazaton kb. 150 cm bronz fiú akt, kezében rák, mellette edény.
Kotricz Tünde (TundeK62)
2011.01.17. 13:38
Az alkotást Ligeti Miklós egyik korai alkotásaként tartják nyilván. 1893 körül készülhetett. A Kacsás leány című szoborral (ma a Gellért fürdőben áll) együtt megvásárolta a főváros. Egyáltalán nem siettek aztán köztérre helyezni őket, mert a Rákász fiút csak 1926-ban helyezték el a Döbrentei téren. 1945-ben lebontották, majd a most is látható környezetében helyezték el.
'A kezében rákot tartó fiú akt, lábánál a kifogott állatok számára szolgáló csuporral, hangulatos környezetbe, a sziget északi részén található mesterséges vízesés tavában utólag kialakított kis szigetecskére került.
Forrás: Prohászka László: Ligeti Miklós (11-12. p.)
Fovarosi.blog.hu
2013.07.11. 16:07
A Margitszigeti halastó leengedése miatt láthatóvá váltak a "Rákász fiú" szobrának talpkövei. Egy járókelő észrevette, hogy az egyik kövön betűk, feliratok vannak. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Budapest Galéria szakemberei a helyszínre mentek és leemeltették a szobrot, a talpkövet pedig kicseréltették. Így vált bizonyossá, hogy a kő Mikus Sándor 1949-ben készített "Steinmetz kapitány" szobrának talpazatán állt. A most a budatétényi Szoborparkban álló alkotás azonban - akárcsak az Osztapenkó - új emelvényt kapott, így érdekes kérdés, hogy vajon hogyan került - nyilván az áthelyezés ideje körül - a kőtábla a margitszigeti halastóba, a Rákászfiú alá? (Egyébként a leemeléskor egy 20 Ft-os is előkerült.)
Források:
http://fovarosi.blog.hu/2013/07/11/hogy_kerult_steinmetz_kapitany_kove_a_margitszigetre

Blogbejegyzések a műlapról
Ligeti Miklós
Folytatva a Kozma János által megkezdett életrajzot: A családra, az indíttatásra visszatérve: apja hivatásos katona volt, aki segítette művészi törekvéseiben. Már 13 éves korában Stróbl Alajos szobrász műtermében töltötte a nyári szünidőt, és segédkezett a mesternek. Későbbi tanáránál, Mátrai...

Normál és archív fotók

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
11259
Feltöltve
2008.11.12. 18:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.11.12. 18:29

81393
Feltöltve
2011.03.29. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
81396
Feltöltve
2011.03.29. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
81397
Feltöltve
2011.03.29. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
119574
Feltöltve
2012.09.23. 22:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.23. 22:06

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
119575
Feltöltve
2012.09.23. 22:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.23. 22:07

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

2013-ban leengedték a tó vizét. A szárazra került talapzat egyik kövéről kiderült, hogy a Steinmetz-szobor felirata van rajta!
Feltöltő
Azonosító
142797
Évszám
2013
Feltöltve
2013.07.11. 16:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 13.07.11. 16:08
2013
2013-ban leengedték a tó vizét. A szárazra került talapzat egyik kövéről kiderült, hogy a Steinmetz-szobor felirata van rajta!

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
271007
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.23. 12:31
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. március

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
271008
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.23. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. március

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
271009
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.23. 12:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

271010
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.23. 12:33

287024
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.08.08. 10:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.08. 10:56
2014. január

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

2014. január
Feltöltő
Azonosító
287025
Fotózva
2014. január
Évszám
2014
Feltöltve
2017.08.08. 10:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.08. 10:58
2014. január
2014. január

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

2014. január víz nélkül
Feltöltő
Azonosító
287026
Fotózva
2014. január
Évszám
2014
Feltöltve
2017.08.08. 11:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ69/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.08. 11:00
2014. január
2014. január víz nélkül

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

2014. január üres medence
Feltöltő
Azonosító
287028
Fotózva
2014. január
Évszám
2014
Feltöltve
2017.08.08. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.08. 11:06
2014. január
2014. január üres medence

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

2014. január víz nélkül
Feltöltő
Azonosító
287029
Fotózva
2014. január
Évszám
2014
Feltöltve
2017.08.08. 11:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ69/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.08.08. 11:08
2014. január
2014. január víz nélkül

Archív fotók

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
11260
Feltöltve
2008.11.12. 18:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.11.12. 18:29
Archív felvétel

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Eredeti helyén, a Döbrentei téren
Feltöltő
Azonosító
130408
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.02.08. 11:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 13.02.08. 11:50
Archív felvétel
Eredeti helyén, a Döbrentei téren

Adalék vagy máshol

"Rákász fiú szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
60677
Feltöltve
2010.07.16. 11:51
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Most CsakÍgy 10.07.16. 11:51
Összesen 19 fotó

Műlap története

18.06.03. 11:56
Megérintettem a "Rákász fiú szobra" alkotást!
17.08.08. 11:08
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.08.08. 11:06
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.08.08. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.08.08. 10:58
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.08.08. 10:56
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.03.23. 13:46
A "Rákász fiú szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.03.23. 12:33
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.03.23. 12:32

17.03.23. 12:31
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
17.03.19. 16:21
Megérintettem a "Rákász fiú szobra" alkotást!
14.12.11. 10:15
Megérintettem a "Rákász fiú szobra" alkotást!
13.11.14. 10:15
A "Rákász fiú szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.07.11. 16:08
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
13.02.08. 11:50
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
12.09.23. 22:07
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
12.09.23. 22:06
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
11.03.29. 22:39

11.03.29. 22:38
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
10.07.16. 11:51
1 új fotót töltöttem a "Rákász fiú szobra" műlaphoz!
08.11.13. 10:54
Neszták Béla publikálta "Rákász fiú szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.