Debrecen, Nyár utca 29.

Állapot: Tudsz róla?

Debrecen
Nyár utca 29.
Az Új Élet parki lakótelepen volt.

Felállítás1964


TundeK62
2016.08.17. 22:54
Időnként végigböngészem az internetes könyváruházak kínálatát. Így találtam rá erre a könyvre is: https://www.kozterkep.hu/books/view/471

A Százados úti Művésztelep alkotóinak 1965-ben rendezett Magyar Nemzeti Galéria-beli kiállításának katalógusa az irodalom.

Ebben találtam hónapokkal ezelőtt, egy eddig, általam soha nem látott Bencsik művet.

Mivel abból az időből szinte az összes helyi újságot átlapoztam már, oda, és vissza, többször is, nyugodt szívvel állíthatom, hogy a helyi lapok nem adtak hírt akkoriban a szobor elhelyezéséről. Nem is lehetett sokáig Debrecenben az alkotás, ami bronzból készült, és 130 cm magas volt.
Az Ülő nő egy nagyméretű kavics-szerű talapzatot kapott.

A katalógus elején, az összes alkotó, aki a Százados úti Művésztelepen lakott, rövid életrajzzal szerepel a könyvben. A 11. oldalon, a Bencsik életrajz is ott olvasható. Ne feledjük, a pályája legelején tartott.

A műlapon látható Ülő nő azért nem nyomtalan a művészeti szakirodalomban. Az István által évek óta tanulmányozott, a hatvanas évek művészeti jegyzőkönyveiben szerepel az alkotásról szóló vita.
A Művészeti Bizottság 1963. október 28-án megtartott ülésén vita tárgyát képezte a mű 1:5 nagyságú kismintája, amit nem fogadott el a bizottság, és további átalakításokat kértek a szobrásztól.

Sajnos a könyv egyetlen példányban van meg Debrecenben, az egyetemi könyvtárban, ami nemzeti könyvtár, de igen rövid időre kaptam meg, és hát, majd kétezer oldal...

A lényeg az, hogy a szobrot mégiscsak elhelyezték az eredetileg is tervezett helyen, hisz a katalógusban megjelent fotón a megadott helyszínt látom.

A történet további részéről viszont nincs tudomásom, mi történhetett a szoborral.

Bencsik Istvánnak több ilyen jellegű nőalakja van az adott alkotói korszakából, de ez a mű láthatóan, nem került még elhelyezésre máshol.
Források:
https://www.kozterkep.hu/books/view/471
Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez – A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1962–1966

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Fotó: Petrás István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
250126
Forrás
https://www.kozterkep.hu/books/view/471
Feltöltve
2016.08.17. 22:01
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.17. 22:01
Archív felvétel
Fotó: Petrás István

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Fotó: Petrás István
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
250131
Forrás
https://www.kozterkep.hu/books/view/471
Feltöltve
2016.08.17. 22:11
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.17. 22:11
Archív felvétel
Fotó: Petrás István
Összesen 2 fotó

Műlap története

16.08.17. 22:54
TundeK62 publikálta "Ülő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.