Kerékpárosok emlékműve
Mikóújfalu (Micfalău), Főút
Sántha Imre Géza
Az Oltmenti székely község főút melletti déli bejáratánál áll ez az emlékmű, melyet az innen elindított híressé vállt biciklitúrák, kerékpársok emlékére állítottak. Fejér Ákos (1928-2002) helybeli neves testnevelőtanár szervezte meg diákjaival 1960-tól 1972-ig a közeli és távoli vidékekre, még Németországba, Törökországba, Oroszországba is eljutó biciklitúrákat. A embert próbáló "többezer kilométeres biciklitúrák a sporton túlmenően világlátást jelentettek a gyerekek számára és fegyelemre, talpraesettségre, egymás iránti odafigyelésre, összeforrottságra, kitartásra, türelemre, akaraterőre, pontosságra, művelődésre tanították őket. Az iskola gyerekei között valóságos versenyt folyt, hogy élenjárók legyenek a tanulásban és rendszeretetben, mert tudta mindenki: csak a jókat érheti a nyeregbe szállás megtiszteltetése" - fogalmazták meg Fejér Ákos rokonai a Csak akarni kell kis visszaemlékező kötetben. A 12 év alatt a sporttanár diákjaival kerékpáron bejárt 12 országot, 7 fővárost és 5 tengerben fürödtek. 2016.09.20. 21:21
Az emlékművet 1990-ben állítatta a lelkesen szervező tanár az addigra már elhunyt 14 és az élő kerékpárosok emlékére. Eredetileg egy kopjafa állt rajta, de Fejér Ákos halála után az ő emlékére is elhelyeztek még egy kopját.
Források:
Sylvester Lajos: Róvások egy kopjafára. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 152 szám. 1990 jún. 29.
http://zeus.nyf.hu/~etk/letoltes/fejer_akos.pdf
http://zeus.nyf.hu/~etk/letoltes/fejer_akos.pdf
Azonosító
28776
Látogatás
Frissítve
2020.02.13. 23:10
Publikálva
2016.09.20. 21:21

Feldolgozás alatt...
"Kerékpárosok emlékműve" c. alkotás fotói
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/750 • ISO100
ƒ400/100 • 1/750 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Sántha Imre Géza 16.08.16. 22:30

Feldolgozás alatt...
"Kerékpárosok emlékműve" c. alkotás fotói
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/680 • ISO100
ƒ310/100 • 1/680 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Sántha Imre Géza 16.08.16. 22:31

Feldolgozás alatt...
"Kerékpárosok emlékműve" c. alkotás fotói
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/500 • ISO100

ƒ450/100 • 1/250 • ISO100

ƒ310/100 • 1/1700 • ISO100
ƒ310/100 • 1/1700 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Sántha Imre Géza 16.08.16. 22:32
Összesen 5 fotó
Műlap története
Sántha Imre Géza publikálta "Kerékpárosok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.