Kalocsa, Pataji út 1-5.

Kalocsa
Pataji út 1-5.
A Budapest felől a Baja felé vezető 51-es út már a városi szakaszán, a...Teljes szövegA Budapest felől a Baja felé vezető 51-es út már a városi szakaszán, a keresztező Kossuth Lajos utcán balra nézve, panellakások tömbjének sarkán áll az alkotás.Kevesebb szöveg

Felállítás1975

Csuhai István
2016.08.07. 18:06
Még a tavasz folyamán írtam hosszabb bejegyzést Szandai Sándorról a blogomban ( https://csuhai.com/2016/04/27/a-vonal-el-van-vetve/ ), amikor L. Menyhért László a szobrászról 1983-ban megjelentetett kismonográfiájának képanyagát tanulmányozva ráakadtam erre az alkotásra. A mű az Artportal listáján is szerepel, az ott megadott földrajzi cím (Kossuth Lajos utca) és a könyvben szereplő kép (egy jellegtelen, még a mostaninál is semmitmondóbb betonfal-részlet előtt van lefényképezve a szobor) viszont kevés támpontot adott ahhoz, hogy megtudjam, Kalocsán belül vajon hol állhat ez a kútszobor. Jóformán letettem róla, hogy megtaláljam, idén nyáron azonban szerencsém volt, a városba beérkezve a legelső dolog volt, ami a szemembe ötlött. Ebben (és abban, hogy az előző két nyáron ez nem így történt) alighanem része van annak, hogy Kalocsa némelyik exponált helyen lévő, kitűnő modern köztéri alkotását (legelsősorban a méltán világhírű Schöffer-tornyot) az elmúlt időszakban igen szakszerűen rendbehozták, felújították. Ebben a szerencsében részesült Szandai Sándor munkája is, a térforma felújított medencéjével, rá applikált, éjszaka is használható világítótestjeivel úgy hat, mintha a minap állították volna fel.

Pedig nem a minap, hanem 1975-ben állították, és a szobor a nagyon kevés köztéri hírmondója Szandai Sándor franciaországi évei, az 1958-63 közötti időszak utáni absztrakt-modernista korszakának (amelybe nála belefért, hogy ezalatt az idő alatt hagyományos figurális műveket is készítsen). A 3 és fél méter magas fém oszlopra három oldalról négy, nem egyenlő nagyságú sorban homorú, hosszan elnyújtott fémtányérok vannak illesztve, és ami még jobb, a kútszobor az eredeti elképzelés szerint működik: tetejéről végigcsorog rajta a víz, a medencéjében ez a víz él és mozog, és a felkapó szél segítségével a szobor fröcsköli a nézőjét. Sajnos, Szandai más, e korszakában készült non-figuratív művei (főként épületdíszítő alkotások) nagyrészt elpusztultak vagy szem elől tűntek mára, a kalocsai Vízcsobogó viszont igazán fenségesen hirdeti a modern megformálások iránt elkötelezett alkotója kiválóságát.
Források:
L. Menyhért László: Szandai Sándor. Mai magyar művészet-sorozat. Képzőművészeti Kiadó, 1983.

Cím alapján hasonló

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248799
Feltöltve
2016.08.07. 17:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.08.07. 17:36

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248805
Feltöltve
2016.08.07. 17:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.08.07. 17:40

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248804

248800
Feltöltve
2016.08.07. 17:37

Csuhai István 16.08.07. 17:37

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248801
Feltöltve
2016.08.07. 17:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.08.07. 17:38

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248803
Feltöltve
2016.08.07. 17:39

Csuhai István 16.08.07. 17:39

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248802
Feltöltve
2016.08.07. 17:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.08.07. 17:38

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248806
Feltöltve
2016.08.07. 17:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.08.07. 17:41

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248807
Feltöltve
2016.08.07. 17:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.08.07. 17:41

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
248808

252238
Feltöltve
2016.09.11. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.11. 20:40

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
252239
Feltöltve
2016.09.11. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

252240
Feltöltve
2016.09.11. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.11. 20:41

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
252241

252242
Feltöltve
2016.09.11. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.11. 20:42

"Vízcsobogó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
463244
Feltöltve
2021.10.20. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ48/10 • 1/200 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.20. 10:21
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.08.14. 17:20
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
22.11.12. 16:46
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
22.08.09. 15:08
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
21.10.20. 10:21
1 új fotót töltöttem a "Vízcsobogó" műlaphoz
21.10.16. 13:58
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
19.01.14. 13:30
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
18.02.17. 17:07
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
17.11.05. 12:05
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
16.11.24. 15:05
Megérintettem a "Vízcsobogó" alkotást
16.09.11. 20:42
1 új fotót töltöttem a "Vízcsobogó" műlaphoz
16.09.11. 20:41
1 új fotót töltöttem a "Vízcsobogó" műlaphoz
16.09.11. 20:41
1 új fotót töltöttem a "Vízcsobogó" műlaphoz
16.09.11. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Vízcsobogó" műlaphoz
16.09.11. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Vízcsobogó" műlaphoz
16.08.07. 18:06
Csuhai István publikálta "Vízcsobogó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.