Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi
Péliföldszentkereszt
A stációképeket Metky Ödön készítette. A nem kis méretű, kőből faragott domborművek egyszerű, letisztult vonalakkal ábrázolják az adott pillanat történéseit.
A stációházak 1931-1942 között épültek, és közben elkészültek a domborművek is 1935-ben.
A kálváriadombra feltekeredő sétaút mentén helyezkednek el a kis "épületek", nyáron árnyas fák alatt tehetjük meg a sétát. Mivel minden házikó más, és emelkedő út mellett helyezkednek el, ugyanabból a szögből nem nagyon lehet lefotózni, és egyben sem lehet fényképet készíteni róluk. Az archív képeslapon is csak az első négy volt egyben látható, mára már azonban annyira megnőttek a környező fák, hogy a fotózás ilyenformán nem működik.
Sajnos a legtöbb forrás - átvéve a szentkereszt.szaleziak.hu oldaról az információt - pontatlanul adja meg az építész nevét, Gáthy Zsolt nem építész volt, hanem író.
http://szentkereszt.szaleziak.hu/index.php/ismerteto/a-kalvaria
http://www.epa.oszk.hu/00000/00016/00002/950227.htm
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b178ce6e1107d56c8b6d644e57659d51_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0c71bfa8fc18737c516e123149d1ca23_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e444d03e775fc1c3d1c54b637a427427_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e7ecb4bcc670b7cc443d3ff7849873c5_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0ab580f937f8db15024868ced67b6289_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/01bb2d16f81835884cc5d2af8eac1719_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/abfd097ae31395c75f4d5685f4d562ca_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/32a62056888d0f0726ebf2fae88e9ae4_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6f4e223f74fbc55f38d653f435070375_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/37e9252f6cbce953f711bed7f384e69f_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1f8efc42d190c1dd7f816dfed5fa1ac9_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/85bdff374e8d6be06188f14a01c1b8a3_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c69c0077c84551e9e8d972ebbf6f0306_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/67b49ab3f0c22e580368e5da8cc1e990_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/42d36f132d797007e41669d983c402db_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9e88be79075a7121c831a55547d112d2_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a4db235c434995c2ad1899bbb9fcf822_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ac31e52dc63b4438597f4ef865c7a134_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/34e6d59b18645d4935f8cbaf670d1cac_4.jpg)
"Péliföldszentkereszt kálváriájának stációi" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7d74a9fb0036e9d8c2ab9a2c94f56b81_4.jpg)