Békéscsaba, Szeberényi tér 2.

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Ferenc Rózsa

Békéscsaba
Szeberényi tér 2.
Az Evangélikus templommal szemben álló iskola előtt állt az alkotás.

Avatás1977. december 5.


Ády
2016.12.09. 13:57
Az alkotás a Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépikola előtti kis téren helyezték el az 1977-es sajtónap alkalmából. Rózsa Ferenc újságíró és az illegális Szabad Nép első szerkesztőjének mészkő mellszobrát Rajki László szobrászművész készítette

"Tenni bármit is csak teljes meggyőződéssel szabad
Sajtónapi ünnepség és szoboravató Békéscsabán

... A sajtónap alkalmából került sor Rózsa Ferencnek, a magyar munkásmozgalom vértanújának emléket állító mellszobor avatóünnepségére, a Rózsa Ferenc téren. Rajki László szobrászművész alkotásának leleplezése előtt Kárpáti Tibor színművész, a Jókai Színház tagja, Kassák Lajos Búcsúzó című versét mondta el, majd Enyedi G. Sándor, a Békés megyei Népújság főszerkesztője tartotta meg avatóbeszédét.
— A szobor, amely itt áll, Rózsa Ferenc mellszobra. A mártírhalált halt kommunista forradalmár élő emlékét és korunkat is formáló példáját hivatott hirdetni. Szobra itt, az ő nevét viselő középiskola előtt szándék és mementó, hogy a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola falai közül is akaratban, a népet szolgáló igazság képviseletére hozzája hasonló emberi tulajdonságokkal rendelkező fiatal nemzedékek sora lépjen ki a dolgos mindennapokba. Lényeges emlékeztető ez a szobor mindenki számára — akár fiatal, akár idős —, aki itt elhalad majd, hogy tenni bármit is csak teljes meggyőződéssel szabad és kell, de tenni így is csak az erkölcsös, csak az emberhez méltó, ami a munkás nép ügyét, nemzetünk felemelkedését szolgálja....
... A beszéd elhangzása és a szobor leleplezése után a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola énekkara Sárhelyi Jenőné vezetésével dalokat adott elő és megkezdődött a koszorúzás. Az MSZMP városi bizottságának, a megyei tanácsnak, a Dürer Nyomdának, és Rózsa Irénnek koszorúi borították el a szobor talapzatát. A megye újságíróinak, lapterjesztéssel foglalkozó munkatársainak nevében Rocskár János, a Békés megyei Népújság helyettes főszerkesztője és Podina Péter, a pártalapszervezet titkára koszorúzott.
Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. (seres)"

A rendszerváltozás után az evangélikusok a visszakapták a volt iskolaépületüket. Az itt működő gimnázium új iskolaépületbe költözött ahova áthelyezték a mellszobrot is.

Ma a helyén Széri-Varga Géza Luther Márton mellszobra áll.

Köszönöm a segítséget Tündének.
Források:
Békés Megyei Népújság, 1977. december 6. (32. évfolyam, 286. szám)
További linkek
Rózsa Ferenc életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsa_Ferenc_(politikus)

Rajki László szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rajki-laszlo-6019

Ády műlapja


Kapcsolódó
Rózsa Ferenc
Kapcsolódó
Luther Márton

Cím alapján hasonló

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

"Rózsa Ferenc munkásságát Enyedi G. Sándor méltatja
Fotó: Veress Erzsi"
Feltöltő
Azonosító
246674
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1977. december 6. (32. évfolyam, 289. szám)
Évszám
1977
Feltöltve
2016.07.22. 16:13
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.22. 16:13
1977, Archív felvétel
"Rózsa Ferenc munkásságát Enyedi G. Sándor méltatja
Fotó: Veress Erzsi"

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

"Rózsa Ferenc leleplezett szobránál Rocskár János és Podina Péter helyez el koszorút.
Fotó: Veress Erzsi"
Feltöltő
Azonosító
246673
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1977. december 6. (32. évfolyam, 289. szám)
Évszám
1977
Feltöltve
2016.07.22. 16:13
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.22. 16:13
1977, Archív felvétel
"Rózsa Ferenc leleplezett szobránál Rocskár János és Podina Péter helyez el koszorút.
Fotó: Veress Erzsi"

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
246675
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1978. december 8. (33. évfolyam, 289. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.07.22. 16:23
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.22. 16:23
1978, Archív felvétel

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Fotó: Veress Erzsi
Feltöltő
Azonosító
246676
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1979. december 8. (34. évfolyam, 287. szám)
Évszám
1979
Feltöltve
2016.07.22. 16:27
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.22. 16:27
1979, Archív felvétel
Fotó: Veress Erzsi

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

"A Lenin úton, a gimnázium előtt látható Rózsa Ferenc mellszobra. Alkotója Rajki László orosházi származású szobrászművész, aki 1939-ben...Teljes szöveg"A Lenin úton, a gimnázium előtt látható Rózsa Ferenc mellszobra. Alkotója Rajki László orosházi származású szobrászművész, aki 1939-ben született, s jelenleg Szentendrén él. Fotó: Váradi Zoltán"Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
246671
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1981. december 15. (36. évfolyam, 293. szám)
Évszám
1939
Feltöltve
2016.07.22. 16:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.22. 16:01
1939, Archív felvétel
"A Lenin úton, a gimnázium előtt látható Rózsa Ferenc mellszobra. Alkotója Rajki László orosházi...Teljes szöveg"A Lenin úton, a gimnázium előtt látható Rózsa Ferenc mellszobra. Alkotója Rajki László orosházi származású szobrászművész, aki 1939-ben született, s jelenleg Szentendrén él. Fotó: Váradi Zoltán"Kevesebb szöveg

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
246672
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1981. december 15. (36. évfolyam, 293. szám)
Évszám
1981
Feltöltve
2016.07.22. 16:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.22. 16:04
1981, Archív felvétel

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

1994. májusában megrongálták a szobrot, leöntötték szurokkal.
Feltöltő
Azonosító
261301
Forrás
Békés Megyei Hírlap, 1994. május 4. (49. évfolyam, 104. szám)
Évszám
1994
Feltöltve
2016.12.09. 13:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.09. 13:54
1994, Archív felvétel
1994. májusában megrongálták a szobrot, leöntötték szurokkal.
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.12.09. 13:57
Ády publikálta "Rózsa Ferenc" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.