Erdős Gábor lelkész domborműve


A községi Kultúrház külső falán

Felállítás2016. július 3.

Kövér György (bronzöntő)

Sántha Imre Géza
2016.07.14. 10:54
Gidófalva közösségi házának, a Kultúrháznak a külső falán avatták fel a székely falu egykori építő lelkészének Erdős Gábornak (1889-1963) az emléktábláit (azért többesszám, mert két márványtábla van, az egyiken a felirat, a másikon meg a dombormű áll). Erdős építtette 1943-ban a ma közösségi háznak nevezhető tágas épületett, mely akkor több funkciót is betöltött, mint például a Hangya Szövetkezeti székhely és Kultúrház, a Matild-forrás irodája, Erdélyi Közművelődési Egyesület, gazdakör. 1943 október 18-án avatták fel ünnepélyesen.
Az utóbbi években az épületet kibővítették, felújították.
Az emléktábla nem csak az építtetőről, hanem a tervezőről és az építőmesterről is megemlékezik. A domborművet a helyi fafaragó Kövér György mintázta meg.
Források:
A székely alkotószellem és akarat ünnepe volt a gidófalvi minta faluház felavatása. Székely Nép (Sepsiszentgyörgy), LXI/236. 1943 október 19.
További linkek
www.3szek.ro



Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Erdős Gábor lelkész domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kövér György (bronzöntő)
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
245963
Feltöltve
2016.07.13. 23:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.07.13. 23:02
Feldolgozás alatt...

"Erdős Gábor lelkész domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kövér György (bronzöntő)
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
245964
Feltöltve
2016.07.13. 23:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/1400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.07.13. 23:03
Feldolgozás alatt...

"Erdős Gábor lelkész domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kövér György (bronzöntő)
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
245965
Feltöltve
2016.07.13. 23:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.07.13. 23:04
Feldolgozás alatt...

"Erdős Gábor lelkész domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kövér György (bronzöntő)
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
245986
Feltöltve
2016.07.14. 21:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.07.14. 21:15
Feldolgozás alatt...

"Erdős Gábor lelkész domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kövér György (bronzöntő)
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
245987
Feltöltve
2016.07.14. 21:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.07.14. 21:15
Feldolgozás alatt...

"Erdős Gábor lelkész domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kövér György (bronzöntő)
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
482930
Feltöltve
2022.04.02. 10:48
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/314 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.04.02. 10:48
Összesen 6 fotó

Műlap története

4 órája
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
01.12. 14:38
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
24.11.17. 14:03
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
24.09.22. 16:29
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
24.05.06. 15:58
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
24.02.10. 15:01
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
23.11.23. 10:38
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
23.10.14. 15:36
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
23.09.23. 15:30
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
22.11.26. 07:22
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
22.09.23. 09:53
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
22.06.04. 15:38
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
22.04.02. 10:48
1 új fotót töltöttem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" műlaphoz
22.04.02. 08:13
Megérintettem az "Erdős Gábor lelkész domborműve" alkotást
16.07.14. 13:25
Az "Erdős Gábor lelkész domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.14. 10:54
Sántha Imre Géza publikálta "Erdős Gábor lelkész domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.