Badacsonytördemic, Szent István utca 32.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Tördemici kőoroszlán

Badacsonytördemic
Szent István utca 32.
A római katolikus templom bejárata előtti kis téren fekszik az oroszlánszobor.

Felállítás2013. augusztus 15.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.07.16. 20:11
A kőből készített oroszlán szobra, azaz a „Kőoroszlán” eredetije ma Keszthelyen van a Balaton Múzeumban. Leltári száma: 77.87.1. Készítését a Kr. u. II. századra teszik. Méret: 45-74 (magasság) cm. Leírás: Szürke homokkő, fekvő oroszlánt ábrázol. Valószínűleg síremlék tetejének dísze lehetett. A törés kincskeresők műve, akik a kőkecskék legendája alapján aranyat kerestek benne. Lelőhely: Badacsonytördemic, ahol a templom előtt állt hosszú ideig. Az 1930-as évek végén Darnay-Dornyay Béla szállíttatta be a Balatoni Múzeumba.

Ennek a Kőoroszlánnak egy pontos másolata ma Badacsonytördemicen van a római katolikus templom bejárata előtt. Az eredeti kőoroszlán több helyen is tartózkodott az elmúlt két évezredben. Egyik ilyen állomása volt Badacsonytördemic (akkor még Nemestördemic), ahol az 1860-as évek végétől az 1930-as évek végéig ugyanitt, a templom előtt állt. A később múzeumba vitt szobor eredetije manapság nyilván már nem kerülhet ki közterületre, de 2013-ban hiteles másolata visszakerült ide.

A szobor a községen átvezető „macskaköves” út (Szent István utca) és a templom között van. Az 1820 körül épült, Szent Mihály tiszteletére szentelt templom nyugat-keleti hossztengelyű, nyugati bejárattal. A kőoroszlán a bejárat előtt, kissé balra van, a templom előtti bazaltburkolatos kis téren. Alacsony helyzetű, csak két sornyi kőfalazaton fekszik.

Maga a szobor már nagyon kopott, néhol megrongált, így oroszlán volta csak hosszas szemlélődés után vehető ki. Tömzsi alakjából fejének bozontos sörénye és hátul bojtos farka azért jól azonosítható, Jól láthatóan két nagyobb részre törték, melyet később összeillesztettek.

Egy leírás van a templom ajtajára kiszögezve, amely a tördemiciek szempontjából foglalja össze a kőoroszlán történetét. Szövege az alábbi:

„A tördemici kőoroszlán

A kőoroszlánt Rómer Flóris a magyar régészet atyja látta és jegyezte fel először az 1860-as években. A szobor ekkor még Köbölkúton állt, ahonnan egyelőre ismeretlen körülmények között Badacsonytördemicre, a templom elé került. Itt találta meg és gyűjtötte be az 1930-es évek végén Dr. Darnay (Dornyay) Béla a keszthelyi Balaton Múzeum muzeológusa, későbbi igazgatója. A kőoroszlán közelében a kutató egy Diana istennőt ábrázoló kőfaragványt is talált, amit szintén a múzeumba vitetett.

A szürke homokkőből készített kőoroszlán, és Dianát (az erdők és vadászat istennőjét) ábrázoló sarokkő nagy valószínűséggel egyazon római sírkerthez tartozhattak. A több sírkertet magában foglaló sírkertet tehetősebb családok emelték, és gyakran mitológiai jelenetekkel díszített kőkerítéssel övezték, szobrokkal díszíthették. A fekvő oroszlánt ábrázoló szobor egy síremlék, vagy a sírkertet övező kerítés éke lehetett, feladata a halott, illetve a sírkert nyugalmának őrzése volt.

Az eredeti kőszobrot Badacsonytördemic Önkormányzata 2013-ban jelképesen örökbe fogadta, restauráltatta, a szoborról hiteles másolatot készíttetett.”

A kőoroszlán másolatát 2013. augusztus 15-án avatták fel. Forrás: Szántai Attiláné: A tördemici kőoroszlán. = Lábdihegyi és Tördemici Hírek 2013. szept. p. 2.:

2016. május 5-én láttam és fényképeztem Badacsonytördemicen a Kőoroszlánt, illetve annak másolatát. Hittem is meg nem is, hogy ez csak egy másolat. Lehet, hogy csak azért állítják, hogy nem eredeti, nehogy eltulajdonítsák innen. Ezért elmentem a keszthelyi Balaton Múzeumba 2017. szeptember 6-án, hogy megkeressem az eredeti oroszlánt. És benn a múzeumban meg is találtam!

A déli épületszárnyban, egy U-alakban körüljárható részben van a kőtár (amely kiállításrész címe: "Amiről a kövek mesélnek…") és a folyosón alacsonyan ott a Kőoroszlán. Felirat is van: "Sírkert sarokköve Diana ábrázolással és a síremlék tetejét díszítő oroszlán szobra Badacsonytördemicről." Körülötte más római kori kőfaragvány is van.

A Keszthelyen készített 9 fényképet idetettem Badacsonytördemic műlapjához.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és ott készített fényképeim alapján írtam le.
http://www.balatonimuzeum.hu/en/item/767-06-kooroszlan
http://www.badacsonytordemic.hu/dokumentumok/hirek/2013/Hirek_2013-09.pdf

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245200
Feltöltve
2016.07.05. 05:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:22

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245201
Feltöltve
2016.07.05. 05:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/350 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:23

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245202

245203
Feltöltve
2016.07.05. 05:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:23

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245204
Feltöltve
2016.07.05. 05:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:23

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245205
Feltöltve
2016.07.05. 05:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/140 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:24

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245206
Feltöltve
2016.07.05. 05:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/105 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:24

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245207
Feltöltve
2016.07.05. 05:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:24

Adalék vagy máshol

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
245208
Feltöltve
2016.07.05. 05:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.05. 05:24

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
385075
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.25. 14:50
2017. szeptember

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
385076
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:51
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/30 • 14mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.25. 14:51
2017. szeptember

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
385077
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:51
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

385078
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:52
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/50 • 12.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.25. 14:52
2017. szeptember

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
385079
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:53
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/60 • 5.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.25. 14:53
2017. szeptember

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
385080

385081
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:54
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.25. 14:54
2017. szeptember

"Kőoroszlán" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytördemic
Feltöltő
Azonosító
385082

385083
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2019.11.25. 14:55
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/60 • 7.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.25. 14:55
2017. szeptember
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.06.30. 12:10
A "Kőoroszlán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.25. 14:55
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:54
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:54
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:53
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:53
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:52
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
19.11.25. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Kőoroszlán" műlaphoz
16.07.16. 20:11
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Kőoroszlán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.