Történelmi emlékoszlop

Nyúl, Szent István tér

Nyúl
Szent István tér
A római katolikus templomtól nyugatra lévő parkban áll.

Felállítás2005. október

Simon László (fafaragó)

Keszthelyi Sándor
2016.07.05. 08:10
Nyúl település római katolikus temploma késő barokk stílusú. Fellner Jakab tervei szerint építették 1769 és 1776 között. Mindenszentek tiszteletére szentelt. A templomot 2005-2007-ig felújították. Hossztengelye északnyugat-délkeleti irányú, bejárata délkeleten van. A Kossuth utca és Jókai utca sarkán áll. A 82-es főút (Kossuth utca) keletre halad el. A templomtól nyugatra a Szent István tér van, mely egy nagyobb parkosított terület.

A templomtól 60 méterre délnyugatra, a park nyugati felén egy kopjafa áll. Már messziről látszik a tetején a lyukas zászló, így első látásra ötvenhatos-emlékműnek vélhető. Azonban a hivatalos neve „Történelmi emlékoszlop” és történelmünk további eseményének is emléket állít.

A négyzet keresztmetszetű, faragott faoszlop oldalain a magyar történelem sorsfordító eseményeinek évszámai szerepelnek. Az évszámok ezek:
896 – a honfoglalás évszáma.
1456 – a török elleni nándorfehérvári győzelem évszáma.
1703 – a Rákóczi-szabadságharc kezdetének évszáma.
1848 – a forradalom kitörésének évszáma.
1956 – a forradalom és szabadságharc évszáma.

Ezen kívül az oszlop oldalára több helyre még szőlővesszőket, szőlőleveleket és szőlőfürtöket faragtak, utalva Nyúl község szőlőkultúrájára. Magyarország címere is látható itt. A nyugati oldal alján odafaragva az alkotó neve és az évszáma:
KÉSZÍTETTE
SIMON LÁSZLÓ
RAVAZD
2005.

A kopjafa legtetején egy lyukas zászló van, hullámzó hatást keltve. Olyan mintha három színű lenne, de a zászló is barna felületkezelést kapott.

A kopjafa egy alacsony henger alakú kőfalazatba van állítva. Még két másik ilyen henger van mellette. Mind a háromnak a felső síkja kissé kelet felé dől.
A legmagasabb tetején van a faoszlop. Előtte egy kis tábla van. Felirata kézírásos stílusú:

Állították Nyúl község lakói
a magyar szabadságharc hőseinek emlékére
polgári kör kezdeményezésére
2005 október

A közepes magasságú tetején egy márványtábla van. Ennek felirata:

„…Az igazságot nem lehet felakasztani, mert az igazság a lelkünkben él…”

Alatta Wittner Mária aláírása, mert az idézet szöveg tőle, a halálra ítélt 1956-os szabadságharcostól származik. A már nehezen olvasható szöveget idézi: Wikipédia Nyúl (település) szócikke.
Az alacsonyabb henger közepén lyuk van, ebben föld van és bele növényzet telepíthető.

Az alkotás földrajzi koordinátái: 47.589711, 17.688758. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. június 26-án készültek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244916
Feltöltve
2016.07.03. 11:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 11:58

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244917
Feltöltve
2016.07.03. 11:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 11:58

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244918
Feltöltve
2016.07.03. 11:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/250 • ISO100

244919
Feltöltve
2016.07.03. 11:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ490/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 11:59

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244920
Feltöltve
2016.07.03. 11:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ490/100 • 1/750 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 11:59

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244921
Feltöltve
2016.07.03. 11:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 11:59

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244922
Feltöltve
2016.07.03. 11:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 11:59

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244923
Feltöltve
2016.07.03. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 12:00

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244924
Feltöltve
2016.07.03. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ400/100 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 12:00

"Történelmi emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Simon László (fafaragó)
Település
Nyúl
Feltöltő
Azonosító
244925
Feltöltve
2016.07.03. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.07.03. 12:00
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.07.05. 08:10
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Történelmi emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.