Első világháborús emlékmű

Tállya, Rákóczi utca 9.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Tállya
Rákóczi utca 9.
A római katolikus templom melletti kis téren áll.

Felállítás1939. június 25.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2016.08.23. 20:20
A Hősi emlékműre Tállya központjában találtam. A település egykor nagy jelentőségű volt a Tokaj-hegyalja borkereskedelmének lebonyolításában.

Az 1939-ben felállított emlékmű 137 hősi halottnak állít emléket. Az emlékművet a Hősi emlék aloldal szerint a Bajtársak állíttatták. A szobrászati rész alkotójának adata hiányzik az oldalról. A szobrok műkőből készültek. Két katonát ábrázolt a szobrász. A mellettük lévő oszlopokon olvashatóak az elhunyt katonák nevei.

"A római katolikus templom előtti terecskét 1938-ban bekerítették, elnevezték Hősök kertjének, és két kőoszlopra felvésték itt az első világháborúban elesettek neveit. Ezt az emlékművet egészítették ki a rendszerváltás kezdetén azzal az újabb két emlékoszloppal, amely harmonikusan illeszkedik az első kettőhöz, és a második világháborúban odamaradottak neveit őrzi."
Forrás: http://sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Tallya/index.htm
Források:
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/3059
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1llya

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
365399
Feltöltve
2019.07.15. 19:24
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.07.15. 19:24

365400

365401
Feltöltve
2019.07.15. 19:24
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 15.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.07.15. 19:24

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
365402
Feltöltve
2019.07.15. 19:24
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 13.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.07.15. 19:24

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
365403
Feltöltve
2019.07.15. 19:24
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 15.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.07.15. 19:24

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
244880
Feltöltve
2016.07.02. 21:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.02. 21:04

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
244881
Feltöltve
2016.07.02. 21:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.02. 21:04

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
244882
Feltöltve
2016.07.02. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.02. 21:05

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
244883
Feltöltve
2016.07.02. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.02. 21:05

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
244884
Feltöltve
2016.07.02. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.02. 21:05

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
244885
Feltöltve
2016.07.02. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

244888
Feltöltve
2016.07.02. 21:22

TundeK62 16.07.02. 21:22

244886
Feltöltve
2016.07.02. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

244887
Feltöltve
2016.07.02. 21:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

244889
Feltöltve
2016.07.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.02. 21:22

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
467417
Fotózva
2006. május
Feltöltve
2021.11.10. 08:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 08:57
2006. május

Archív fotók

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Tállya
Feltöltő
Azonosító
250688
Feltöltve
2016.08.23. 22:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.08.23. 22:19
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.01.01. 15:02
Megérintettem az "Első világháborús emlékmű" alkotást
21.11.10. 08:57
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
19.07.15. 19:24
5 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
16.08.23. 22:19
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
16.08.23. 20:20
TundeK62 publikálta "Első világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.