Keresztelő Szent János szobra

Nyúl, Jókai utca 1.

Nyúl
Jókai utca 1.
A Jókai utca és Kossuth utca sarkán álló római katolikus templom keleti szélén áll.

Felállítás1909

Lebó Ferenc (restaurátor, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2016.06.30. 17:56
Nyúl település római katolikus temploma késő barokk stílusú. Fellner Jakab tervei szerint építették 1769 és 1776 között. Mindenszentek tiszteletére szentelt. A templomot 2005-2007-ig felújították. Hossztengelye északnyugat-délkeleti irányú, bejárata délkeleten van. A Kossuth utca és Jókai utca sarkán áll. A 82-es főút (Kossuth utca) keletre halad el.

Keresztelő Szent János szobra a templomtól keletre van. A főúttól jól látható és a templomkert keleti részén közelíthető meg.

A kőszobor egészalakos. A szent bőségesen redőzött lepelben áll. Haja hosszú, arcán kis szakáll és bajusz. Arckifejezése fiatalos, de komoly. Bal kezében egy bárányt tart, melynek fejét jobb kezével simítja. A bal kezében még van egy hosszú, függőleges szárú fémkereszt. Alsó vége a lábánál van, felső szára a feje fölé nyúlik.

A szobor egy – alul és felül tagozatos – négyszögletes talapzaton áll. Ennek keleti oldalán fehér márványtábla van ezzel a szöveggel:
Ker. szt. János tiszteletére
EMELTETTE
özv. BELLAVÁRI GYÖRGYNÉ
1909.
Javítva 1930.

A talapzat ezzel ellentétes (templom felöli) oldalán kis fémtábla ezzel a felirattal:
Felújította
a Nyúli Római Katolikus
Egyházközség
Restaurátor: Lebó Ferenc szm.
1999.

Az alkotás földrajzi koordinátái: 47.590273, 17.689104. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. június 26-án készültek.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és ottani fényképeim alapján írtam le.



Cím alapján hasonló

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244596
Feltöltve
2016.06.29. 02:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ470/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:38

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244597
Feltöltve
2016.06.29. 02:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:38

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244598
Feltöltve
2016.06.29. 02:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:38

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244599
Feltöltve
2016.06.29. 02:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ500/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:38

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244600
Feltöltve
2016.06.29. 02:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ390/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:38

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244601
Feltöltve
2016.06.29. 02:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:39

"Keresztelő Szent János szobra" c. alkotás fotói Nyúl településről

Feltöltő
Azonosító
244602
Feltöltve
2016.06.29. 02:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/105 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.06.29. 02:39
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.06.30. 17:56
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Keresztelő Szent János szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.