Pilis, Szent István park

Alternatív, helyi címek:Stefanus Rex; Millenniumi emlékmű

Pilis
Szent István park
A Vasút utca és a Rákóczi út találkozásánál lévő parkban, a vasútállomástól jobbra.

Felállítás2000

Balázs József (tervező)
Opavszki Pál (kivitelező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2016.07.01. 15:50
Az infó Zágráb közelében ért utol, amikor igazán nem számítottam rá. Útitársammal beszélgettem – és miről is lehetne, hát szobrokról. A hölgy lakóhelye Pilis, erősen törte a fejét, hogyan tudna nekem segíteni? Boldog örömmel kiáltott fel, amikor eszébe jutott, hogy tud ajánlani nekem egyet itt, rögtön a vasútállomás mellett.
Olyasmiről, hogy mi a tárgya, ki-mikor-miért alkotta, nem tudott, de az biztos, tele jóindulattal adta a címet. Én meg egyszer csak vonatra ültem.

Hát, meglepett: szobornak mondták. Ám mégiscsak első királyunkra emlékeztek Pilisen a millennium évében, ebben a formában.
El kell ismerni, a rendelkezésre álló lehetőségek szerint megadták a módját, hiszen egy szép, karbantartott, óriási téren helyezték el Szent István király emlékművét, az államalapítás 1000. évfordulóján.
A király kissé komor. Kovácsolt vasból formált alakja előírásszerűen van megformálva, fején a korona, bal kezében kardot, jobbjában az országalmát tartja. Lábánál ugyancsak egy állami jelkép, Magyarország címere nyugszik.
Az alak alatti felirat: Stefanus Rex olvasható.

Az emelvényt, a trapéz formájú talapzatot, amin a királyi alakot tartó tömb áll, kerámialapokkal borították.
Források:
Helyi lakos információi
Feliratok az emlékművön

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244531
Feltöltve
2016.06.28. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:32

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244533
Feltöltve
2016.06.28. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

244534
Feltöltve
2016.06.28. 14:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:33

244540
Feltöltve
2016.06.28. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:36

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244536
Feltöltve
2016.06.28. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:35

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244538
Feltöltve
2016.06.28. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

244535
Feltöltve
2016.06.28. 14:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:33

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244537
Feltöltve
2016.06.28. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:35

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244532
Feltöltve
2016.06.28. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:32

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244530
Feltöltve
2016.06.28. 14:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:31

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244539
Feltöltve
2016.06.28. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:36

"Szent István" c. alkotás fotói Pilis településről

Feltöltő
Azonosító
244541
Feltöltve
2016.06.28. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.28. 14:36
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.07.01. 15:50
Göröntsér Vera publikálta "Szent István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.