József Attila-emlékmű
Faludy György költő avatta fel szombaton József Attila emlékművét Balatonszárszón. A kortárs és szemtanú 59 évvel ezelőtti hideg téli napra emlékezett, amikor maroknyian kísérték utolsó útjára. Ennyien voltak, akik akkor nagy magyar költőnek tekintettét József Attilát. A kövér, de szimpatikus plébános kérdezte, mi ez a társaság? A ministráns fiú megjegyezte: pestiek egy bolond temetésére jöttek, A többség semmire sem becsülte a poétát. Faludy 15 évet adott akkor az ország népének, hogy megváltozzon ítélete, de öt éven belül bekövetkezett: nagynak ismerte el azt a költőt, aki a legbátrabban harcolt a fasizmus ellen. Meghatott szavakkal idézte mindezt az emlékműnél, amelyet 1969-ben álmodott meg Ortutay Tamás szobrászművész és az elmúlt egy évben a civil társadalom 10 millió forintjából megvalósított a Farkasházy sátor alatt fogadalmat tett értelmiségiek csoportja.
Bodor Pál, Böjté József, Farkasházy Tivadar, Jancsó Miklós és dr. Lövey László, Bereczk Gyula nevét említették a legtöbbször, mint a nagyszerű terv ötletadóit és odaadó megvalósítóit. A szoboravató a nemes tetthez méltóan, mint egy vásári forgatagban pódiumot adott mindazoknak, akik kiálltak a nagyérdemű elé József Attila verset mondani. A világ is Szárszóra figyelt, az Interneten keresztül láthatta az eseményeket. Norvégiából érkezett az első üzenet: negyvenen nézünk titeket, kultúrátokat ápoló magyarok!
Bereck Gyula szárszói polgármester mondta, egy éve alig hihette valaki, hogy esztendő múltán itt emlékművet avatnak, különösen, amikor Farkasházy hozzátette tízmillióba kerül a terv. A minimális állami támogatással vállalkozók, bankok és rendezvények pénzéből gyűjtötték
össze. Másfél éve megmutatták a falu népének a makettet. Vegyes volt a fogadtatás, mert az embereket riasztotta a halálra emlékezés. Dr. Lövey László országgyűlési képviselő másként látja a Képzőművészeti Lektorátus által kiválóra minősített alkotást. A sínpáron álló két kerék hatalmas tömböt tart, amelyen 5200 bronzbetűből rakta ki a szobrász a verseket, s mindezt egy kőlappal fedte be. Nos, a sínek az élet továbbhaladását jelképezik, bár a kő lezárja ezt az utat, aki megáll, és kibetűzi az idézeteket az alkotó életműre gondol. Böjté József jelentette be a pódium közönségének, hogy Suchman Tamás közlése szerint a kormány eltökélt szándéka, hogy megvásárolja a József Attila hagyatékot és múzeumot létesít. A privatizációs miniszter ehhez már tavaly felajánlotta eredeti kéziratát.
Farkasházy Tivadar szárszói sátrába szóló meghívójának utolsó sora Nagy Imre 1956 november 3-i mondatát idézte: „csapataink hadban állnak”. Az avató azt üzente a népes közönségnek, hogy a kultúra és az értelmiség jelenéről igen kritikusan vitázó művészek és politikusok ezúttal csatát nyertek.
— A kultúra sosem veszített csatát - mondta a Somogyi Hírlapnak Farkasházy - a társadalom leértékelheti az értelmiségét, de legalább magunkat tiszteljük meg. Ez a délután ilyen szép pillanat. Elviselhetetlen fájdalom volt számomra, hogy aki Szárszóra jön nem találkozhat József Attilával. Ma már ez az egyetlen 100 méteres szabad terület maradt a parton. Aki erre sétál belebotlik az emlékműbe, s talán-ki betűzi a verseket. Vitatkoznak róla, de mindenképpen elgondolkodnak rajta. Számomra mit jelent? Életem válságos pillanataiban mindig volt egy-egy sora, ami átsegített. Szellemóriás. Jó sétálni alatta... (Gáldonyi)"
Angol leírás, sztori
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a6336a67289fed0225faaf90dcc99c83_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/17d70cc90df7263aaebf2a1c523eaf68_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ffc03945b256528179a0d9e33da4c4d4_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e34ac679a839bae14730f3a635de06bd_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f5f28def5bf8cca6b802a0eb504b220e_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ab501ed2949f5337e48a3f6699ecca8c_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ640/100 • 1/150 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/be3aa78fc43524f4b8e31a4b77a97965_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bb7f74c280bab877521a36fd346aca29_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/340 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8a99cf5c6a267df84ff03306391a3fbe_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ640/100 • 1/550 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93f6a99dae-20e66d6a694d215c344be87e_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93f6a9e68c-e310efede58811628d3a805f_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 5.9mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93f6aa1bb0-b762df2015a8232a23d86c0a_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93f6aa49b1-1fdb328dd19dc189c4d3d97b_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93fcaede98-79722068b54a37404538ceff_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 13.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93fcaf148d-caf2c57af81aa4f293e1c0dd_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 7.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93fcaf4059-eb0e8d4d31e1266af697061e_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f93fcb032b1-d34ae9ad9e0cd6b5ba345850_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f9403211d48-f2b50717d2e11d5a7095baf7_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • 5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f940321503d-2e38e17c69663f9b27d04943_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • 5mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f940321917d-d5a48d16afc1722bac99d613_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • 5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f940321c50e-33772a5e31f99823def59e3f_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • 6.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f940321ef7f-717ce1e39d647138fb7d9afb_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • 6.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1416-a2833-62f9403221899-858e772df66cb779ec951f63_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 6.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6404b872ba8de10da27b984f957269aa_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Első oldal
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Első oldal
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/99aabbd270d36ddee0ced622e7e42ac3_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Hátsó oldal
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Hátsó oldal
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fb0db5c06bb8549bcdbc57c5fd550ab7_4.jpg)
"József Attila-emlékmű" c. alkotás fotói
Archív fotó