Sándorháza (Șandra)

Alternatív, helyi címek:Kriegerdenkmal, Monumentul eroilor
Angol cím:World War I. Memorial

A település központjában, a római katolikus templom melletti parkban

Felállítás1933. június 4.

Orbán Róbert
2016.06.22. 20:24
Az alkotó neve a forrásokban mintegy féltucat más változatban (pl. Gallasz Nándor, Gallasz Ferdinánd, Ferdinand Gallas, Gallas Ferdinánd, stb.) is előfordul. A magyar szakirodalom - néhány kivételtől eltekintve - a Gallas Nándor névváltozatot használja. Szekernyés János kismonográfiájának címében is ez a névváltozat szerepel.

Az emlékmű 1933-ban készült. Az állítással egy időben emlékeztek meg Sándorháza telepítésének (alapításának) 100. évfordulójáról is. A Temesvarer Zeitung korabeli tudósítása szerint a négy méter magas talapzaton álló bronzszobor egy "harcban eleső germán harcost" ábrázol.

Az emlékmű állításának idején Sándorháza (Alexanderhausen) közel kétezer lakójának 93 százaléka német nemzetiségű volt. A lakosságszám nem változott jelentősen, de napjainkra a németek aránya 3 százalékra csökkent.
Források:
Berhard Böttcher: Gefallen für Volk und Heimat, Böhlau Verlag Köln - Weimar - Wien, 2009 297 - 300 p. - https://books.google.hu/books?id=GE0N7ovizoAC&pg=PA298&lpg=PA298&dq=Alexanderhausen+%2B+Heldendenkmal&source=bl&ots=-9u1prnL7T&sig=356oI_YlWAqNH5oDGQOJzMkzwxA&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjJ6rOj_rvNAhWH7BQKHb1sAvkQ6AEIPDAF#v=onepage&q=Alexanderhausen%20%2B%20Heldendenkmal&f=false
További linkek
Gallas Nándor életrajza a Wikipédián - https://hu.wikipedia.org/wiki/Gallas_N%C3%A1ndor

Gallas Ferdinand - http://artindex.ro/2012/05/16/gallas-ferdinand/

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sándorháza (Șandra)
Feltöltő
Azonosító
243854
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2016.06.22. 18:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.06.22. 18:05
2011. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sándorháza (Șandra)
Feltöltő
Azonosító
243855
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2016.06.22. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.06.22. 18:08
2011. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sándorháza (Șandra)
Feltöltő
Azonosító
243856
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2016.06.22. 18:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.06.22. 18:15
2011. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sándorháza (Șandra)
Feltöltő
Azonosító
243857
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2016.06.22. 18:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.06.22. 18:18
2011. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sándorháza (Șandra)
Feltöltő
Azonosító
243858
Feltöltve
2016.06.22. 18:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.06.22. 18:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sándorháza (Șandra)
Feltöltő
Azonosító
243859

243860

243861
Feltöltve
2016.06.22. 18:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.06.22. 18:29
Összesen 8 fotó

Műlap története

16.06.22. 20:24
Orbán Róbert publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.