Újfehértó, Eötvös József utca 21.

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Zsuzsi

Újfehértó
Eötvös József utca 21.
Szent István Gimnázium és Szakközépiskola előtt áll.

Elbontás2021
Avatás2010. október 14.
Avatás1967. november

Török József (kőfaragó, közreműködő)

Előzmény
Álló lány
TundeK62
2016.06.26. 22:33
Régen el szerettem volna már menni Újfehértóra fotózni, de olyan nagy kiterjedésű, illetve hosszú a település, mely két megye, Hajdú-Bihar és Szabolcs határán áll, hogy elég nehezen képzeltem el ennek tényleges kivitelezését.

Amikor oda készültem, természetesen kutatni is kezdtem, és így találtam meg Fazekas Sándor szobrász két alkotását. Pár napja töltöttem fel a monoki második világháborús emlékművet, és ez volt a másik, amelyik az artportálos szócikkben szerepel: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/fazekas-sandor-4484

A süttői mészkőből készült művet nemrég felújíthatták, és pár méterrel arrébb helyezhették az eredetihez képest, mert egy másik szobrot is odatettek az épület elé.
Mindenesetre, az 1967-ben elhelyezett Álló lány, köszöni szépen, most jól van.
Kb. életnagyságú az alkotás.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/fazekas-sandor-4484
Hőgye Lajos Tibor
2020.11.22. 09:35
"1967. novemberében az akkori Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács értékes műalkotást ajándékozott az 1959-ben létrehozott Újfehértói Tanyai Kollégium diákságának. Molnár Miklós intézmény igazgató szervezésében méltó avató ünnepséget rendezték az álló lány című, süttői mészkőből faragott szobornál, a fiatalság pedig elkeresztelte Zsuzsinak. Ez volt Újfehértó második köztéri alkotása. Alkotója Fazekas Sándor szobrászművész akkor nem tudott részt venni az eseményen.
2008-ban megszűnt a diákzsivaj az intézmény bezárásával a szobor körül, s vandál kezek 2010. június 30-án ledöntötték.
2010. október 14-én, a múzeum kezdeményezésére költözött új helyére, ismét a diákok közé, a középiskola előtti parkba. A sérüléséből felgyógyult műalkotás Török József helybeli kőfaragó mester munkáját dícséri.
Az újra avatási ünnepségen az alkotó Fazekas Sándor is jelen volt, aki az intézménynek adományozta az eredeti műalkotás bronzírozott gipsz makettjét. "
Források:
Buczkó József Számvetés 2010. 132.o.

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Krisztuskereszt

Cím alapján hasonló

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
243759
Feltöltve
2016.06.21. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.21. 23:32

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
243760
Feltöltve
2016.06.21. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/800 • ISO80

243761
Feltöltve
2016.06.21. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

243762

243763
Feltöltve
2016.06.21. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO80

243764
Feltöltve
2016.06.21. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.21. 23:32

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
243765
Feltöltve
2016.06.21. 23:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.21. 23:33

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
243766

244329
Feltöltve
2016.06.26. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 22:42

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
426749
Feltöltve
2020.12.14. 14:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.12.14. 14:25

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
453469
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2021.08.04. 15:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 15:58
2014. július

"Álló lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Fazekas SándorTörök József (kőfaragó, közreműködő)
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
465780
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2021.11.02. 15:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ900/100 • 1/210 • 17.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:09
2012. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.10.03. 11:34
Az "Álló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.04. 23:18
Az "Álló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.02. 15:09
1 új fotót töltöttem az "Álló lány" műlaphoz
21.08.04. 15:58
1 új fotót töltöttem az "Álló lány" műlaphoz
20.12.14. 14:25
1 új fotót töltöttem az "Álló lány" műlaphoz
20.11.27. 10:30
Az "Álló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.27. 10:29
Az "Álló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.27. 10:29
Az "Álló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.06.26. 22:33
TundeK62 publikálta "Álló lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.