Szépség, előkelőség, hagyományok

Gödöllő, Páter Károly utca 1.

Gödöllő
Páter Károly utca 1.
A Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumainak B épületében, a...Teljes szövegA Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumainak B épületében, a bejárattól jobbra fordulva, a folyosó falán.Kevesebb szöveg

Felállítás2012. március 12.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.06.13. 11:18
Új módon ünnepelt Gödöllőn a Szent István Egyetem 2012. márciusában. A közelgő ünnep jegyében felavatták a Kollégium B. épületében Járási Ildikó 15 négyzetméter területű tűzzománc alkotását.

Heisenberg gondolata hangzott el az avatáson: "...a tudomány tennivalója az, hogy a világból fedezzen fel mindent, ami létező, a létezők között keressen kapcsolatokat, és a létezőt fordítsa az emberiség boldogulására. A művészet célja pedig az, hogy létrehozza a sohasem voltat. Ebben áll a művészet hallatlan felelőssége – ami tulajdonképpen az isteni teremtés folytatása az emberiség eszközeivel."

Rendhagyó módon az avatáskor az alkotásnak nem volt címe. "Elnevezésére" a kollégium pályázatot hirdetett, amit a kiírás szerint a hó végéig bezárólag egy zsűri (ennek tagja volt az alkotó képzőművész: Járási Ildikó is) bírált el. Az eredményről sajnos nem találtam híradást.
A tűzzománc "különleges varázsú technika", aminek segítségével Járási Ildikó "...embereket ábrázol, akik a szépséget, az előkelőséget, a hagyományokat tükrözik a hallgatók számára." Engem ez a híradásból származó mondat ihletett a cím megfogalmazására.
Ugyanakkor biztos vagyok benne, az alkotás tudatosan megfogalmazott üzeneteket hordoz. Én némi keleties varázst érzékelek benne, a többségében a képen látható nőalakok kéztartása mintha erre utalna. Ugyanez azonban erős kontrasztot mutat az ugyancsak az ábrázolt hölgyek kalapjaival, némelyikük öltözékével,, ami viszont inkább a századelőt (századfordulót) idézi.
Az óriás kép kiegyensúlyozottan komponált szimmetriát mutat, a természeti környezet adja a környezetet, míg a növények mellett megjelennek állatok is.
Források:
https://szie.hu/tuzzomanc-alkotas-godolloi-kollegiumban
http://www.onkormanyzat.mti.hu/hir/18967/tizenot_negyzetmeteres_tuzzomanc_alkotas_a_szie_kollegiumaban

Cím alapján hasonló

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242879
Feltöltve
2016.06.12. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:39

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242880
Feltöltve
2016.06.12. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:40

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242881
Feltöltve
2016.06.12. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

242882
Feltöltve
2016.06.12. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

242884
Feltöltve
2016.06.12. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • ISO1000

242890
Feltöltve
2016.06.12. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:46

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242886
Feltöltve
2016.06.12. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:45

242887
Feltöltve
2016.06.12. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

242885
Feltöltve
2016.06.12. 13:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:44

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242888
Feltöltve
2016.06.12. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:45

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242889
Feltöltve
2016.06.12. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:46

"Szépség, előkelőség, hagyományok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
242883
Feltöltve
2016.06.12. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.12. 13:40
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.10.19. 15:55
A "Szépség, előkelőség, hagyományok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.19. 15:54
A "Szépség, előkelőség, hagyományok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.06.13. 11:18
Göröntsér Vera publikálta "Szépség, előkelőség, hagyományok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.