Budapest, XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
További képek a Fotólistában

Budapest
XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
A kórus mögött, a homlokzat falán.

Felállítás1917

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2016.06.20. 14:25
A Szent Család tiszteletére felszentelt, újromán stílusban felépült zugligeti Római Katolikus Plébánia templom falait körben Zsellér Imre egyedülálló színes üvegablakai díszítik. Nehéz csoportosítani ezeket, különböző témákat dolgoznak fel.
A titulusra utaló ablaksor már látható az egyik műlapon, mint ahogy a kereszthajó kicsit eltérő jellegű üvegablakai is.

Az utcai homlokzat felé néző rózsaablak a kórus felett Szent Cecíliát ábrázolja.
Története egyes megítélések szerint ellentmondásos, mégis – széles körben elterjedt tisztelete révén – ünnepét már 545-ben megtartották (november 22-én). Szent Cecilia a Tizennégy Segítő Szentek csoportjának tagja.

A róla szóló legenda részletesen olvasható a katolikus.hu leírásában (ld. 3. forrás).
Szent Cecilia képe gyakran jelenik meg a kórus feletti ábrázolásokban. Itt a leírtaknak megfelelően szép és finom eleganciával öltözött nőként játszik az orgonán, körülötte az ablak egy-egy cikkelyében angyalok sora különböző hangszereket szólaltatnak meg (hárfa, lant, trombita, stb.), hozzájuk társul az énekszó is.
Az orgona Szent Cecília egyértelmű ismertető jele, attribútuma. Mint olvasom, legendája szerint saját esküvőjén is ő játszott, azonban a hangszer maga valószínűleg egy fordítási hiba folytán kapcsolódik történetéhez.
Források:
http://www.zugligetiszentcsalad.hu/index.php?col=1&main_id=1&sub_id=2&page=1&more=21
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentek_ismertet%C5%91jegyei
http://www.katolikus.hu/szentek/1122.html

Kapcsolódó
Szent Család
Kapcsolódó
A Szent Család
Kapcsolódó
Magyar szentek

Cím alapján hasonló

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242725
Feltöltve
2016.06.10. 15:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 15:25

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242734
Forrás
http://indafoto.hu/sklo/image/5649401-0372225a
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.10. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 15:26
2015. október

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242735
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.10. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/30 • ISO1000

242727
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.10. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.10. 15:25
2015. október

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242736

242729

242732

242730

243581
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.20. 14:11

Göröntsér Vera 16.06.20. 14:11
2015. október

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243584
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2016.06.20. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.20. 14:17
2015. október

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243582

243583

444498
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444499
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO757

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444500
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444501
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/30 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444502
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/60 • 14.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444503
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 24.1mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444504
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/50 • 42.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444505
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/50 • 22.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10

"Szent Cecília" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444506
Feltöltve
2021.06.04. 23:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/80 • 53.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.04. 23:10
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.06.04. 23:10
9 új fotót töltöttem a "Szent Cecília" műlaphoz
18.02.05. 14:19
Megérintettem a "Szent Cecília" alkotást
16.12.12. 15:44
Megérintettem a "Szent Cecília" alkotást
16.06.20. 14:25
Göröntsér Vera publikálta "Szent Cecília" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.