Tiszadob, Bocskai utca

Tiszadob
Bocskai utca
A kastély télikertjében látható.

Avatás2002
Avatás1912

Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)
Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2016.06.03. 23:42
A szombati tiszadobi kastély látogatás alkalmából kissé elgondolkodtam. Rendben van, és örüljünk, hogy az első, és második világháborúban kifosztott kastély ma újra (majdnem) régi fényében látható. Az 1950-es évektől Gyermekvárosként üzemelő kastélyépületből a gyerekek a településen épült új gyermekvárosi területet kaptak. Viszont itt, a sokhektáros kastélyparkban egyelőre mementóként állnak a régi, vagy kevésbé régi iskola, és kollégiumépületek, tornatermek, a dolgozók egykori házai, stb..
Kicsit hamar értünk oda szombaton Tiszadobra, és volt időnk alaposan bejárni, és megnézni a kastélyparkot. Nem tudom, mennyivel drágább lett volna a beruházás, ha még arra is gondot fordítanak, hogy a mára mindenre alkalmatlan épületeket lebontják.

A kastély maga, minden részletre kiterjedő, szép műemlék helyreállításban részesült. A látogatható kastélyban óránként idegenvezetők viszik körbe a csoportokat. Az első emeletet rendezték be egyelőre, korabeli, a kastélyba illő bútorokkal, tárgyakkal. Nagyon kevés eredeti berendezés maradt meg. Mindent különböző műtárgy aukciókon vásároltak meg. A második, és harmadik emelet nekem üresnek tűnt, oda nem is lehetett felmenni. Az első emelet nagy ebédlőjét (aminek ma új, modern bútorai vannak), bővítették télikerttel.

A télikertet kibővítve később idekerült a híres budapesti Andrássy-ebédlő, amelynek szecessziós berendezését és színes ablakait Rippl-Rónai József tervezte. Az eredeti színes felső üvegek ma is láthatók a nagyméretű ablakon.

Az idegenvezető elmesélte, hogy a látogatók között időnként a gyermekváros egykori lakói is elmennek oda, kíváncsiságból. Ilyenkor megpróbálják elmondatni velük személyes élményeiket, és feltérképezni a kastély múltját. Egy ilyen látogatás alkalmával tudták meg, hogy a most, és régen is ebédlőként funkcionáló terem jó ideig tornaterem volt. A műlapon látható üvegablak ennek a ténynek esett áldozatul. Míg belülről háló védte az ablakot, de a gyerekek kívülről rúgták szét az ólombetétes ablakokat.
Tehát csak a felső rész eredeti, Róth Miksa által készített. Az alsók rekonstrukcióját korabeli fotók alapján végezték.
Források:
http://tiszadob.info/a-kastely-toertenete.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
241940
Feltöltve
2016.05.30. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.30. 00:09

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
241941
Feltöltve
2016.05.30. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

241943
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.30. 00:10

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
241945
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

241946
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

241947
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

241948

241949
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

241950
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

241944
Feltöltve
2016.05.30. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.30. 00:10

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
241942
Feltöltve
2016.05.30. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.30. 00:09

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
433339
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2021.02.17. 11:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/80 • 7.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 11:52
2016. március

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
433340
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2021.02.17. 11:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 11:53
2016. március

"Virágok" c. alkotás fotói

Alkotó
Rippl-Rónai József (tervező)Róth Miksa (üvegművész, közreműködő)Balogh Eleonóra (üvegművész, közreműködő)
Település
Tiszadob
Feltöltő
Azonosító
433341
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2021.02.17. 11:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/50 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 11:53
2016. március
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.02.17. 11:53
2 új fotót töltöttem a "Virágok" műlaphoz
21.02.17. 11:52
1 új fotót töltöttem a "Virágok" műlaphoz
16.06.06. 23:23
A "Virágok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.06.03. 23:42
TundeK62 publikálta "Virágok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.