Máramarossziget (Sighetu Marmației), Piața Libertății 23.

Alternatív, helyi címek:Ioan Mihalyi
Angol cím:János Mihályi

A református templom mellett látható.

Felállítás1989

TundeK62
2019.05.12. 23:33
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KozMagyOkmanytarak_Maramarosi_diplomak_14_15_szazad/?pg=17&layout=s
Szokatlan módon egy tudományos munka linkjével kezdem a leírást. Mihályi János magyar levéltáros, jogtudor, megyei főügyész alapkutatásait olvashatjuk benne, mely 1900-ban jelent meg. Máramarossziget 14–15. századi történelmével foglalkozott, az akkori oklevelek, dokumentumok elemzésével, fordításával. Műve három nyelvű: magyar, latin és román.
Ezért a kimagasló tudományos munkásságáért már 1925-ben szobrot állítottak neki, de mivel ez már Trianon után volt, az akkori hatóságok is a mai módon, román felirattal engedélyezték a szobor felállítását. Ezért aztán elsőként a magyar katonák 1940-ben azt az eredeti szobrot ledöntötték.
Újra már egy román szobrász alkotta 1989-ben. Azóta elhagyta az országot, vagyis Romániát, és Franciaországban szobrászkodik. Kiemelt helyen, a református templom oldalánál áll jelenleg az alkotás. A református templomba főleg magyar nemzetiségű hívek járnak ma is.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KozMagyOkmanytarak_Maramarosi_diplomak_14_15_szazad/?pg=17&layout=s
A szobrászról: http://www.graiul.ro/2015/09/26/mihai-borodi-65-un-artist-este-in-primul-rand-un-om-de-cultura/
http://www.primaria-sighet.ro/stiri/mihai-borodi-ceta-ean-de-onoare-a-municipiului-sighetu-marma-iei

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Mihályi János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Máramarossziget (Sighetu Marmației)
Feltöltő
Azonosító
241743
Feltöltve
2016.05.27. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.27. 21:09

"Mihályi János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Máramarossziget (Sighetu Marmației)
Feltöltő
Azonosító
241744
Feltöltve
2016.05.27. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO80

241745
Feltöltve
2016.05.27. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.27. 21:09

"Mihályi János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Máramarossziget (Sighetu Marmației)
Feltöltő
Azonosító
241746
Feltöltve
2016.05.27. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.27. 21:10

"Mihályi János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Máramarossziget (Sighetu Marmației)
Feltöltő
Azonosító
241747
Feltöltve
2016.05.27. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

241748
Feltöltve
2016.05.27. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

241749
Feltöltve
2016.05.27. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

241750

241751
Feltöltve
2016.05.27. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.27. 21:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.05.12. 23:33
TundeK62 publikálta "Mihályi János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.