Winkler Mihály plébános

Gödre, Fő utca 59.
További képek a Fotólistában

Gödre
Fő utca 59.
A korábbi Gödrekeresztúr község közepén áll.

Felállítás2012. augusztus 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.06.13. 10:56
A mai Gödrét három korábbi falu alkotja: a régi Gödre, Kiskeresztúr és Gödreszentmárton (a régi Gödre 1954-ben egyesült Kiskeresztúrral Gödrekeresztúr néven, 1969-ben Gödreszentmártont is hozzácsatolták és akkor lett a mai Gödre).

Winkler Mihály szobra Gödrekeresztúr közepén áll, a Pécs - Kaposvár közötti 66-os főút keleti szélén, az útelágazásában kialakult tér délkeleti részén (a Fő utca - Árpád utca sarkán).

Ettől északra van a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom, melyet éppen e szobor alanya: az 1757-1759 között itt szolgáló Winkler Mihály plébános kezdett építtetni, majd biztosította annak költségét, hogy utódja 1773-re befejezhesse.

A plébános kő szobra egy hasáb alakú, tagozatos pillér tetején van. A pillér délnyugati oldalára felcsavarozva egy fekete márványtábla, ezzel a felirattal:

A gödrei Nagyboldogasszony
templom építtetője
WINKLER MIHÁLY
1729. 09. 07. -1810. 03. 02.
plébános emlékére
Gödre, 2012. 08. 20.

"Winkler Mihály (1769.09. 07. Kőszeg - 1810. 03.02. Gödre) három esztendősen vesztette el a szüleit, nagynénje, majd egri kőműves nagybátyja neveltette az árvát. Már gyermekként papnak készült. Egerben és Pesten végezte középiskoláit, Pécsen a teológiát. 1754.01. 13. pappá szentelésének dátuma. Káplán volt 3 évig (Magyar)Széken. 1757-1759 között Gödrén, majd 10 évig Szakadáton plébános. A szakadáti templomot alapjaiban megújítatta és meghosszabbíttatta, a gödrei építését utódára hagyta, de a költségeit ő állta, a bikali templom teljes építést Winkler költségén valósították meg." Később, 1769-1780-ig még Bonyhád templomát építtette fel.

Maga a mellszobor fehér kőből készült. A pap magas homlokkal, derűs arccal tekint ránk. Jobb kezét felemeli, rózsafüzért tartva kis kereszttel a végén.

A római katolikus templom 60 méterrel feljebb, kis kiemelkedésen van. Nyugati kapuja régi kőkeretben áll, a fa kapuzat két szárnya napsugaras motívummal szépen faragott. A kapu felett egy kétsoros latin nyelvű felirat:

Rescipe corde Pio nuncad te confugientes:
eXaLtata Del genItrIXsaCro sanCta MarIa

A felirat második sorának kiemelt nagybetűi kronosztikont rejtenek: X L D I I X C C M I , ezeket ebben a sorrendbe írva: MDCCLXXIII. Ez a római szám arab számként: 1773. Éppen a templom elkészültének éve.

A szobor földrajzi koordinátája: 46.286990, 17.973283. A fényképeket Keszthelyi Sándor 2016. április 22-én készítette.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://katolikusbonyhad.ewk.hu/templomunk/



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241580
Feltöltve
2016.05.25. 21:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:04

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241581
Feltöltve
2016.05.25. 21:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:04

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241582
Feltöltve
2016.05.25. 21:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ410/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:04

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241583
Feltöltve
2016.05.25. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ460/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:05

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241584
Feltöltve
2016.05.25. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ430/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:05

Adalék vagy máshol

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

A római katolikus templom.
Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241585
Feltöltve
2016.05.25. 21:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:05
A római katolikus templom.

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

A templom nyugati kapuja.
Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241586
Feltöltve
2016.05.25. 21:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:05
A templom nyugati kapuja.

"Winkler Mihály plébános" c. alkotás fotói

A kapu feletti latin nyelvű felirat és kronosztikon.
Település
Gödre
Feltöltő
Azonosító
241587
Feltöltve
2016.05.25. 21:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.25. 21:06
A kapu feletti latin...Teljes szövegA kapu feletti latin nyelvű felirat és kronosztikon.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

16.06.13. 10:56
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Winkler Mihály plébános" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.