Debrecen, Kossuth utca 10.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Angol cím:László Vámos

Debrecen
Kossuth utca 10.
A Csokonai Színház előcsarnokában látható.

Elbontás2022
Avatás2016. május 24.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2016.05.24. 20:31
Ha kedd, akkor nálam nem Belgium, hanem Fotóklub...
Ma azzal jött be a klub elnöke, Máthé András fotóművész, hogy hamarabb el kell mennie, mert a színházban fontos programja van. Mikor kiderült, hogy az mi, akkor megkértem, hadd menjek vele. Ha már dombormű avatás...
Ma este zárul a színház 150. évfordulója alkalmából szervezett előadás-sorozat. Ebből az apropóból Lengyel György, a színház egykori rendezője kezdeményezésére avatták fel az esti előadás előtt Vámos László domborműves emléktábláját. Ő is a színház rendezője volt 1952 és 1955 között. Ő hozta létre Debrecenben az opera-tagozatot.
Az avatás szöveges része Ráckevei Anna igazgató bevezetőjével kezdődött. Az avatóbeszédet Lengyel György tartotta. Többször elismételte beszédében, hogy Vámos Lászlónak a színház volt az élete. Mint pályatárs, felidézte a közös élményeket, és természetesen a rendező életútját, különös tekintettel a debreceni évekre.
A leleplezés után az önkormányzat részéről Komolay Szabolcs alpolgármester koszorúzott, majd a színházi szervezet, és végül Ráckevei Anna és Lengyel György. És, ha már színház, akkor egy közkedvelt dallal ért véget az avatás.

A domborműves emléktáblát Győrfi Ádám, Debrecenben élő szobrászművész alkotta. Ő is jelen volt családjával az avatáson.

A színházi rendező részletes életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1mos_L%C3%A1szl%C3%B3_(rendez%C5%91)
Források:
http://csokonaiszinhaz.hu/egymas-babeleben-regisztracio/

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241476
Feltöltve
2016.05.24. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:01

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241480
Feltöltve
2016.05.24. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:02

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241481
Feltöltve
2016.05.24. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:02

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241482
Feltöltve
2016.05.24. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:02

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241485
Feltöltve
2016.05.24. 20:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:03

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241484
Feltöltve
2016.05.24. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:03

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241486
Feltöltve
2016.05.24. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:03

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241487
Feltöltve
2016.05.24. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:03

"Vámos László" c. alkotás fotói

Ráckevei Anna, Lengyel György, Győrfi Ádám szobrász
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241488
Feltöltve
2016.05.24. 20:04
Képinfó
Alkotó a képen
(Győrfi Ádám)
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:04
Ráckevei Anna, Lengyel György, Győrfi Ádám szobrász

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241483
Feltöltve
2016.05.24. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:02

"Vámos László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
433223
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2021.02.17. 09:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 09:26
2016. június

Adalék vagy máshol

"Vámos László" c. alkotás fotói

Ráckevei Anna igazgató asszony
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241477
Feltöltve
2016.05.24. 20:02
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:02
Ráckevei Anna igazgató asszony

"Vámos László" c. alkotás fotói

Lengyel György rendező
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
241478
Feltöltve
2016.05.24. 20:02
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/25 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.24. 20:02
Lengyel György rendező

"Vámos László" c. alkotás fotói

A felújított, de üres előtér...
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
543479
Feltöltve
2023.10.17. 16:00
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.10.17. 16:00
A felújított, de üres előtér...
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.10.23. 09:23
A "Vámos László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.17. 16:00
1 új fotót töltöttem a "Vámos László" műlaphoz
23.08.07. 13:25
A "Vámos László" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.17. 09:26
1 új fotót töltöttem a "Vámos László" műlaphoz
16.05.24. 20:31
TundeK62 publikálta "Vámos László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.