Alternatív, helyi címek:Der Heilige Christophorus
Angol cím:St. Christopher

Graz
Hauptplatz 6.
A főtér és a Franziskanergasse sarok

Felállítás1891

Paul Scholz (festőművész)

Dénes Ildikó
2016.06.05. 01:43
A grazi főtér és a Franziskanergasse sarokház homlokzatán látható a Szent Kristóf freskó. „Szent Kristóf a hajósok és utasaik védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja.” Szent Kristóf létezése történetileg nem egyértelműen igazolható.
A hagyomány szerint Krisztus keresése közben egy remetétől azt a tanácsot kapta, hogy legyen az emberek segítségére azzal, hogy segítse őket átkelni egy folyón, melyen nehéz átjutni. Egy alkalommal egy gyermeket vitt át. A gyermek súlya a folyó közepe felé egyre nehezebb lett. Amikor átértek a gyermek ezt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb, és akinek szolgálni akartál.” Ettől kezdve térítette az embereket. Volt egy botja, mely a földbe szúrva kizöldült.
Általában óriásként ábrázolják, amint a gyermek Jézussal a vállán átkel egy folyón. A freskó is ezt ábrázolja.
Alkotóként P. Scholz aláírás látható a freskó alján jobb oldalt. Paul Scholz (1859 – 1940) osztrák festő és grafikus volt.
Források:
https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Graz/Innere_Stadt
http://www.katolikus.hu/szentek/0724-111.html
https://de.wikipedia.org/wiki/Paul_Scholz_%28Maler%29
https://en.wikipedia.org/wiki/Saint_Christopher
Angol leírás, sztori
Dénes Ildikó
2016.06.05. 01:43
On the facade of the house is the fresco of St. Christopher. „His most famous legend, which is mainly known from the West and may draw from Ancient Greek mythology, tells that he carried a child, who was unknown to him, across a river before the child revealed himself as Christ. Therefore, he is the patron saint of travelers”

Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
241424
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.05.24. 16:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:48
2014. április

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
241425

241426
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.05.24. 16:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/320 • ISO64

419677
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2020.10.11. 16:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/320 • 33.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.10.11. 16:05
2014. április

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
419696
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2020.10.11. 17:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/240 • 18.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.10.11. 17:11
2014. április

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
241430
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.05.24. 16:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:49
2014. április

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
241427
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.05.24. 16:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/340 • ISO64

419697
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2020.10.11. 17:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/280 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.10.11. 17:11
2014. április

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
241428
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.05.24. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:49
2014. április

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Scholz (festőművész)
Település
Graz
Feltöltő
Azonosító
241429
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.05.24. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:49
2014. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.10.11. 17:11
2 új fotót töltöttem a "Szent Kristóf" műlaphoz
20.10.11. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Szent Kristóf" műlaphoz
16.06.05. 01:43
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Szent Kristóf" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.