Páty, Bacsó Béla utca 4

Alternatív, helyi címek:Árpád-oszlop

Páty
Bacsó Béla utca 4
A Somogyi Béla utca és Bacsó Béla utca kereszteződésében

Felállítás2007. november 10.

Dénes Ildikó
2016.05.31. 20:28
Árpád fejedelem halálának 1 100. évfordulójára a pátyi Hun-Magyar Hagyományőrző Alapítvány az önkormányzat jóváhagyásával jeloszlopot állított. Az szoboravatáskor az oszlop szakrális beavatását Bistucz József táltos végezte. Ez helyi problémát okozott.„Sajnálatos, hogy előző vasárnap, községünk keresztény egyházai, Árpádhoz hű, a hagyományoknak megfelelő szertartás miatt arra szólították fel a híveket, hogy a szoboravatásra ne menjenek el. Bálvány-imádást, a gonosz megjelenését említették többek között.” http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=furaila&pid=7124&blog_cim=Jeloszlop%20%C1rp%E1d%20fejedelemnek

A jeloszlop egy kb. két méter magas oszlop, melynek tetején egy turul ül. A turulmadár nemzeti jelképünk, egyes elképzelések szerint kerecsensólyom, sólyom, vagy sas. Itt nem kiterjesztett szárnnyal látható, hanem csak ül.
Az oszlopon olvasható Kölcsey Ferenc Himnusz c. versének második versszaka, hogy az oszlopot Páty közössége állította, és Kányádi Sándor Oki Asalcsi balladája c. versének első nyolc sora. Látható még az Árpád-sávos címer, a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező.
Az oszlop Páty Somogyi Béla utca és Bacsó Béla utca kereszteződésében van. Tudtam, hogy ott van, a busszal a faluba érve kerestem, figyeltem, hogy hol látom meg. De nem láttam, csak, amikor leszálltam a buszról és visszafelé gyalogoltam. Az út felől eltakarták az oszlop körüli fák.
Források:
http://www.patykanyar.hu/index.php/hirek/95-jeloszlop-llts

Közös gyűjteményben
Szobrok, botrányok
Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241412
Feltöltve
2016.05.24. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:25

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241413
Feltöltve
2016.05.24. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:25

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241414
Feltöltve
2016.05.24. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:25

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241415
Feltöltve
2016.05.24. 16:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:26

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241423
Feltöltve
2016.05.24. 16:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:30

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241416
Feltöltve
2016.05.24. 16:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:26

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241417

241418
Feltöltve
2016.05.24. 16:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:27

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241419

241420
Feltöltve
2016.05.24. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:28

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241421
Feltöltve
2016.05.24. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:28

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
241422
Feltöltve
2016.05.24. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.24. 16:28

"Jeloszlop" c. alkotás fotói Páty településről

Feltöltő
Azonosító
243304
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.06.15. 22:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.15. 22:24
2014. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

16.06.15. 22:24
1 új fotót töltöttem a "Jeloszlop" műlaphoz!
16.05.31. 20:28
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Jeloszlop" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.