Ülő férfi, álló nő

Veszprém, Stadion u.

Angol cím:Sitting man, standing woman

Veszprém
Stadion u.
A Stadion utca egyik támfala fölött, feltűnő helyen, útelágazásban áll.

Felállítás1963. november

Berci
2008.11.13. 23:16
Veszprém délnyugati városrészében régebben épült emberléptékű, zöld lakótelepeket, kellemes kertvárosi területet, valamint néhány új építésű utcát találunk. Az ötvenes-hatvanas években készült lakótelepi házak között számos köztéri alkotást találunk. Erre a korszakra jellemző volt, hogy az épületek közötti parkokat és magukat az épületeket is gazdagon látták el képzőművészeti alkotásokkal. A beruházás összköltségének meghatározott részét ezekre kellett fordítani. Andrássy Kurta Jánost épp ebben a néhány évben "kapták fel" valamennyire, így Veszprémet is gazdagítja egy jól sikerült, jellegzetes szobra. Az új (egyetemi) lakótelep beköltözői főleg fiatal párok lehettek, a szobor témája kifejezetten illik ehhez, egy ülő férfit és egy álló nőt, vagyis egy emberpárt ábrázol. (A Stadion út mentén sétálva, betérve ide-oda, a környék valamennyi szobrát érdemes felfűzni egy útvonalra.)
Angol leírás, sztori
Berci
2008.11.13. 23:16
Typical statue of the hungarian 60s, among the houses of the old University District. It's worth to search all of the sculptures of this area.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10993
Feltöltve
2008.10.31. 00:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.31. 00:48

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10994

10995

10997
Feltöltve
2008.10.31. 00:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.31. 00:49

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
10998

90655
Feltöltve
2011.07.30. 23:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.30. 23:26

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
90656
Feltöltve
2011.07.30. 23:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ47/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.07.30. 23:26

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

A szoborpár feje alig látszik a dús növényzettől.
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
90908
Feltöltve
2011.08.03. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.03. 01:05
A szoborpár feje alig látszik a dús növényzettől.

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Kiszabadítva a fák takarásából
Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
90909
Feltöltve
2011.08.03. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.03. 01:07
Kiszabadítva a fák takarásából

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
90910
Feltöltve
2011.08.03. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.03. 01:07

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
184853
Feltöltve
2014.10.25. 23:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.25. 23:03

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
184854
Feltöltve
2014.10.25. 23:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.25. 23:03

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
184855
Feltöltve
2014.10.25. 23:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.25. 23:04

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
184856
Feltöltve
2014.10.25. 23:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.25. 23:04

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
200402
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.30. 16:36
2011. július

"Ülő férfi, álló nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
200403
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2015.03.30. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.30. 16:36
2011. július
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.11.08. 20:36
A Közösség megszavazta az Ülő férfi, álló nő műlapon várakozó szerkesztést
17.08.22. 16:52
Megérintettem az "Ülő férfi, álló nő" alkotást
15.03.30. 16:36
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
15.03.30. 16:36
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
14.10.25. 23:04
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
14.10.25. 23:04
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
14.10.25. 23:03
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
14.10.25. 23:03
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
11.08.03. 01:07
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
11.08.03. 01:07
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
11.08.03. 01:05
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
11.07.30. 23:26
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
11.07.30. 23:26
1 új fotót töltöttem az "Ülő férfi, álló nő" műlaphoz
08.11.13. 23:16
Berci publikálta "Ülő férfi, álló nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.