Amerikai pilóták emlékére

Szigliget, Rókarántói utca 14.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az 1944-ben lezuhant bombázógép személyzetének emlékére

Szigliget
Rókarántói utca 14.
Szigliget délkeleti részén, a Rókarántó utca végén. a dombon álló...Teljes szövegSzigliget délkeleti részén, a Rókarántó utca végén. a dombon álló Szentlélek-kápolna. mellett van.Kevesebb szöveg

Felállítás2000. szeptember 3.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.05.17. 12:03
Szigliget délkeleti részén, a Rókarántó utca végén lévő dombon áll az 1845-1847-ig épült Szentlélek-kápolna. Ez a hely könnyen megközelíthető gyalogosan és még autóval is elérhető. Ide, a kápolnától délre helyezték az amerikai repülősök emlékművét. A repülőgép lezuhanása és a öttagú személyzet halála ugyanis innen nem messze, északnyugati irányban következett be, amikor a gép a Kamon-kő déli oldalába csapódott. Az a hely viszont még ma is nehezen megközelíthető.

Az alkotást két elem alkotja. Alul egy fekvő téglalap alakú, felül egy álló téglalap alakú műkő tömb. Az egymásra épített hasábok hossztengelye kelet-nyugati irányú. Az észak felé tekintő oldalra egy-egy fehér márványtáblát építettek, amelyekre a szövegek kerültek. A márványtáblákra váltakozva két nyelven, magyarul és angolul vésték a szöveget.

A felső tábla felső részén egy repülős embléma van. A tábla felirata a következő:

1944.06.30-ÁN ETTŐL A HELYTŐL - ÉNY 315,555 FOK M - ZUHANT LE AZ USA 15. LÉGI HADSEREG 460. BOMBÁZÓ CSOPORT, 760. BOMBÁZÓ SZÁZAD 42-51160 GYSZU. B-24 H REPÜLŐGÉPE, MELY SORÁN HŐSI HALÁLT HALTAK:
NORTH-WEST OF THIS PLACE /315 DEGREES,555 YARDS/ AN AMERICAN B-24 H BOMBER HIT THE GROUND ON JUNE 30TH 1944. SERIAL NO 42-511-60, 760TH BOMB SQUADRON, 460TH BOMB GROUP, 15TH AAF.FIVE OF THE CREW WERE KILLED IN THE CRASH.

2ND LT ROBERT G EWANS PILOT PILOTA HADNAGY CHEYENNE, WYOMING 11/14/1918.
S/SGT HORACE C. BARKSDALE GUNNER LÖVÉSZ TÖRZSŐRMESTER TRENTON, TENNESSEE 6/28/1914.
T/SGT CECIL R. BOLES ENGINEER MÉRNÖK ŐRMESTER HUNGTINTON BEACH, CALIFORNIA 8/13/1921.
T/SGT GUY MARSH, JR RADIO OP. RÁDIÓS ŐRMESTER BREWER, MAINE 2/25/1920.
S/SGT WALTER W ROWE GUNNER LÖVÉSZ TÖRZSŐRMESTER RAVENA, NEW YORK 5/27/1923.

AZ ÖRÖK BÉKE JEGYÉBEN.
THEIR BODIES ARE BURIED IN PEACE, THEIRNAMES LIVE FOREVER.
A II. VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZÉSÉNEK 55. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL A MILLENIUM ÉVÉBEN 2000.09.03-ÁN
THIS MEMORIAL WAS IN AUGURATED ON SEPTEMBER 3, 2000, IN YEAR OF MILLENIUM, ON THE OCASSION OF THE 55TH ANNIVERSARY OF THE END OF THE SECOND WORLD WAR.

ÁLLÍTOTTA:

Az alsó tábla felirata a következő:

- VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
LOCAL GOVERMENT OF COUNTRY VESZPRÉM
- SZIGLIGETI ÖNKORMÁNYZAT ÉS EGYHÁZKÖZSÉG
LOCAL GOVERMENT AND CHURCH OF SZIGLIGET
- HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HADISÍR GONDOZÓ OSZTÁLY
GRAVES ADMINISTRATION BRANCH, MINISTERY OF DEFENSE
- MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ VEZÉRKAR
HUNGARIAN AIR FORCE STAFF
- "HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM" BARÁTI KÖR VESZPRÉMI SZERVEZETE
VESZPREM ORGANIZATION OF "ARMED FORCES AND SOCIETY" FRIENDLYASSOCIATION
- TOP GUN NEMZETKÖZI REPÜLŐ MAGAZIN
TOP GUN INTERNATIONAL FIGHT MAGAZINE

Eszerint a táblát az Amerikai Egyesült Államok itt lezuhant és elhunyt repülőszemélyzetének emlékére állították. A repülőgép becsapódása 1944. június 30-án történt. A 315 fok a légi tájolás szerint (0 fok észak, 90 fok kelet, 180 fok dél, 270 fok nyugat) valóban északnyugati iránynak felel meg. Ellenmondásos a távolság, mert a magyar szöveg 555 métert, az angol 555 yardot ír, utóbbi csak 507,5 méter.

Érdekes kiegészítés olvasható Kruppa Géza: Kincsvadászok szezonja a Balatonon (Magyar Nemzet 79. 2016. nov. 5-6. 260. sz. p. 21.) című cikkében: "A Balaton felett a legkeményebb légi csata 1944. június 30-án zajlott - ismerteti az akkori drámai eseményeket Hangodi László. Ezen a napon az amerikai légierő köteléke déli irányból közeledve a németek által bitorolt lengyelországi blechhammeri olajfinomítót akarta bombázni, de a dunántúli légtérben magyar és német vadászgépek rájuk támadtak. Öt gépet sikerült is leszedniük. Közülük három Tapolca környékén zuhant le, volt amelyik szerb területen, egyik Szigligetnél csapódott a földnek. E gép tízfős személyzetéből öten ejtőernyővel időben kiugrottak, őket csendőrök fogták el, majd adták át a németeknek - túlélték a háborút. Az odaveszett további öt társuk nevét a szigligeti Rókarántó-dombon 2000-ben felállított emlékmű őrzi." [... 2007-ben, a Tapolca környékén lezuhant gépek egyikét Nemesvita mellett, mélyen a mocsárba fúródva fellelték az amerikai hadsereg ideutazó helyszínelői, és ott...] "Meglátogatta őket a zuhanást ejtőernyővel túlélő veterán repülő hadnagy is."

Az alkotás avatása 2000. szeptember 3-án történt. Később az emlékhely többször megrongálódott. Az első esetben a márványtáblákat a földre esve, összetörve találták. Viharkárra gyanakodtak és a összeillesztett táblákat visszatették. Ezt követően újra lefeszítve, a földön összetörve és festékkel leöntve találták a feliratos táblákat. A tettesek minden esetben ismeretlenek maradtak. 2012-ben ismét felragasztották, megtisztították, újra feliratozták a táblákat. (Lásd: Paller Györgyné: Szégyen. = Szigligeti Harsona 11. 2012. jún. 6. sz. p. 6.; Balassa Balázs: Tisztelet és megbocsátás! = Szigligeti Harsona 11. 2012. nov-dec. 11-12. sz. p. 1.) de az összeillesztett és restaurált táblákon ma is látszanak a törésvonalak.

Az „Amerikai pilóták emlékére” állított emlékkő és az „Emlékezzünk az I. és II. világháború áldozataira!” emlékkő mögé egy tájékoztató táblát állítottak 2018-ben. Annak déli oldalára „A Szigligetre zuhanó amerikai bombázó története” című fényképes-szöveges összeállítás került. Az északi (a kápolna felé néző) oldalán pedig „A második magyar hadsereg szigligeti hősi halottai” című ismertetést láthatjuk.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240641
Feltöltve
2016.05.16. 18:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ390/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:56

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240642
Feltöltve
2016.05.16. 18:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:56

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240643
Feltöltve
2016.05.16. 18:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:57

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240644
Feltöltve
2016.05.16. 18:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:57

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240645
Feltöltve
2016.05.16. 18:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:57

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240646
Feltöltve
2016.05.16. 18:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:57

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
338241
Feltöltve
2019.01.06. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.06. 09:08

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
338242
Feltöltve
2019.01.06. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.06. 09:09

Adalék vagy máshol

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
240647
Feltöltve
2016.05.16. 18:57
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.16. 18:57

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
338243
Feltöltve
2019.01.06. 09:09
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.06. 09:09

"Amerikai pilóták emlékére" c. alkotás fotói Szigliget településről

Feltöltő
Azonosító
338244
Feltöltve
2019.01.06. 09:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.06. 09:10
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.05.17. 12:03
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Amerikai pilóták emlékére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.