A szigligeti várvédő vitézek emlékére

Szigliget, Kisfaludy utca 13

Alternatív, helyi címek:Várvédő vitéz mellszobra

Szigliget
Kisfaludy utca 13
A Kisfaludy utca és a Petőfi utca között helyezték el, de egyik közút...Teljes szövegA Kisfaludy utca és a Petőfi utca között helyezték el, de egyik közút sem vezet a szoborig, csak gyalogúton érhető el.Kevesebb szöveg

Felállítás2015


Keszthelyi Sándor
2016.06.08. 00:01
Az 1260-1262-ben épült szigligeti várat az 1500-as évek második felétől védték a végvári vitézek, de a török sosem foglalta el. ."A szigligeti várvédő vitézek emlékére" című alkotás Szigliget Ófalujában van. A Kisfaludy utca és a Petőfi utca között helyezték el, de egyik úttest sem vezet oda, csak gyalogosan érhető el. A főtérről (már Pap Vera tér) fel a vár felé haladva a meredek gyalogúton is útba esik. Ha a várból lefelé jövet, a templom után a világháborús emlékmű mellett megyünk, ott is elhaladunk a mellszobor mellett.

A kikövezett gyalogút mellett a lejtőbe vágott félkövíves kőszegély közepén van a szobor. Egy négyzet keresztmetszetű kőpilléren áll a végvári vitéz mellszobra. A hosszú hajú, bajuszos alak sisakot és mellvértet visel. Bal válla alatt kis címerpajzs van címerállattal (két lábán ágaskodó oroszlán?). A szobor élénkzöld színű.

A szobor alatt, a kőpilléren kis sárgaréz tábla van. Felirata: A SZIGLIGETI VÁRVÉDŐ VITÉZEK EMLÉKÉRE 2015. A szobor jobb válla alján a fémbe vésett felirat: TÚRI TÖRÖK T. 2014.

Eszerint a szobrot Túri Török Tibor alkotta 2014-ben, és azt 2015-ben helyezték a szigligeti Várhegy oldalába.

Túri Török Tibor levélbeli közlése szerint a szobor anyag: "Spanyol művészkerámia, 1200 fokon égetett magas tüzű kültéri szilikát. A magas hőkezelés végett keménysége a gránittal vetekszik. A felületkezelés: bronz alapanyagú bevonat visszamaratásával elért felület."
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.



Cím alapján hasonló

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240531
Feltöltve
2016.05.15. 21:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:00

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240532
Feltöltve
2016.05.15. 21:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:00

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240533
Feltöltve
2016.05.15. 21:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:01

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240534
Feltöltve
2016.05.15. 21:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ370/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:01

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240535
Feltöltve
2016.05.15. 21:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:01

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240536
Feltöltve
2016.05.15. 21:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:01

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240537
Feltöltve
2016.05.15. 21:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:02

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240538
Feltöltve
2016.05.15. 21:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ470/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:02

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240539
Feltöltve
2016.05.15. 21:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.15. 21:02

"A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
433175
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.02.17. 08:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 6.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 08:29
2016. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.02.17. 08:29
1 új fotót töltöttem az "A szigligeti várvédő vitézek emlékére" műlaphoz
19.03.15. 18:14
Megérintettem az "A szigligeti várvédő vitézek emlékére" alkotást
16.06.08. 00:01
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "A szigligeti várvédő vitézek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.