Salgótarján, Kismarty Ödön utca
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Angol cím:The City

Salgótarján
Kismarty Ödön utca
A Garantáltan Megközelíthetetlen Helyen Lévő Szobor nagydíjas alkotása:...Teljes szövegA Garantáltan Megközelíthetetlen Helyen Lévő Szobor nagydíjas alkotása: meredélyen, bozótban áll, utak nem vezetnek hozzá. De legjobban a szemközti hegyoldalról, a Kálváriától érvényesül, legalább 10x-es optikai zoomos fényképezőgéppel.Kevesebb szöveg

Avatás1971

Berci
2008.10.29. 22:39
A kivételek erősítik a szabályt, hogy egy közhellyel kezdjek. Tudok mutatni ilyet Varga Imrétől is. A tökre nem Salgótarján közelében lévő, diszeli Első Magyar Látványtár idén nyáron nyílt kiállítása a Kivétel: közismert alkotók ismeretlen, vagy rájuk nem jellemző, meglepő alkotásait mutatja be. Ilyen ez a salgótarjáni szobor is: nem az a Varga Imre, akit ma ismerünk. Nem az a szobor, amiről feltételeznénk, hogy Varga Imre alkotása.
Ennek ellenére nagyon eltalált kompozíció, jól elhelyezve: összhangot képez a gondosan, tervezetten, nagyszabásúra átépített városközpont épületeivel. Kevesen tudják, de Salgótarján belvárosa, az 1955-80 között épített épületekkel már védelem alatt áll. Jó példa arra, hogy a nem is olyan közelmúlt jól sikerült, igényes együttesét időben el kell kezdenünk jogszabályilag védeni, így megmaradhatnak az értékek, nem pusztulnak el, nem kell később újjáépíteni, rekonstruálni, mint oly sok mindent, ha egyáltalán erre sor kerül. Ez jó hír. Szóval a földszintes-poros kisvárosból ('csak a neve volt város') 1960 és 80 között, hatalmas beruházással egy élhető, modern várost hoztak létre - ezt örökíti meg, a város tervezőinek-építőinek tiszteletére a Város c. térplasztika. A kompozíció a város főtere felé döntött, majdnem az élére állított terepasztalt mintáz meg, betonból, bronzból, az egész magas acéllábakon áll, de ezt ma már rejti a burjánzó növényzet. Felfedezhetjük rajta a két tizenhúsz-emeletes garzonházat, a szögletes épületeket, a dombokat - persze stilizáltan, nem valósághűen. Érdemes hozzá felmászni és közelről megnézni, egyrészt azért, mert küldetés, és mire verejtékezve, trágár kifejezéseket használva, sárosan felérsz, érzed a város arányait, hogy ami közelinek látszik, nem az; amit nyílegyenesen akarsz megközelíteni, azt jobb kerülővel, fentről; amit kis lankának, dombocskának vélsz, az komoly emelkedő. Másrészt közelről nézve rájössz, hogy ez az alkotás, ez bizony bazi nagy, igazán monumentális - és az kell legyen, hogy jól illeszkedjen a nagy épülettömbök közé, s hogy jól látszódjon a belvárosból és a szemközti dombokról is. Apropó, ha jól akarod fotózni, akkor a szemközti hegyvonulatot ajánlom: a Kálváriát, vagy 'Pléh Öcsi' (az egykoron a város fölött álló, nagyméretű alumíniumpartizán) üresen maradt talapzatának környékét (a Megyei Könyvtár feletti dombon). Jó optikai zoom kell hozzá. Sajnos nekem idén nem volt időm oda felmászni, így csak a főtérről, az egykori Karancs Szálló lépcsőjéről fotóztam, de ajánlom kiegészítésképpen Galagonya kitűnő blogjának néhány képét, nézzétek meg: http://blog.tarjanikepek.hu/?p=1032#more-1032 Korának egyik igen kiemelkedő, előremutató modern szobra, amely nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. Egyik kedvencem.
További linkek
http://blog.tarjanikepek.hu/?p=1032#more-1032
Angol leírás, sztori
Berci
2008.10.29. 22:39
This non-figurative, stylized composition commemorates the planners and the constructors of the modern Salgótarján, which was until the 1950s a small, disordered township.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Feltöltő
Azonosító
10953
Feltöltve
2008.10.29. 22:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.29. 22:41

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Feltöltő
Azonosító
10954

10955
Feltöltve
2008.10.29. 22:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.10.29. 22:41

Archív fotók

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Képeslap. Forrás: bbmk.hu
Feltöltő
Azonosító
12151
Feltöltve
2008.12.12. 15:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.12.12. 15:54
Archív felvétel
Képeslap. Forrás: bbmk.hu

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Feltöltő
Azonosító
162807
Forrás
Saját - Képzőművészeti Világhét 1978, 1979, 1980 kiadványa
Évszám
1978
Feltöltve
2014.04.15. 12:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.15. 12:03
1978, Archív felvétel

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Orig: Erdei Katalin
Kép - 85471
Feltöltő
Azonosító
213229
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.07.27. 14:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.27. 14:40
Archív felvétel
Orig: Erdei Katalin
Kép - 85471

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Orig: Erdei Katalin
kép - 84967
Feltöltő
Azonosító
213230
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.07.27. 14:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.27. 14:42
Archív felvétel
Orig: Erdei Katalin
kép - 84967

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Orig: Erdei Katalin
kép - 84966
Feltöltő
Azonosító
213231
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.07.27. 14:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.27. 14:43
Archív felvétel
Orig: Erdei Katalin
kép - 84966

"A Város" c. alkotás fotói Salgótarján településről

Orig: Erdei Katalin
kép - 84965
Feltöltő
Azonosító
213232
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.07.27. 14:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.07.27. 14:45
Archív felvétel
Orig: Erdei Katalin
kép - 84965
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.07.27. 14:45
1 új fotót töltöttem az "A Város" műlaphoz!
15.07.27. 14:43
1 új fotót töltöttem az "A Város" műlaphoz!
15.07.27. 14:42
1 új fotót töltöttem az "A Város" műlaphoz!
15.07.27. 14:40
1 új fotót töltöttem az "A Város" műlaphoz!
14.04.15. 12:03
1 új fotót töltöttem az "A Város" műlaphoz!
08.11.08. 12:43
Berci publikálta "A Város" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.