Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 5-7.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Angol cím:Miklós Horthy

Szekszárd
Béri Balogh Ádám utca 5-7.
A szekszárdi kórház kertjében volt.

Elbontás1946
Felállítás1930. augusztus
Avatás1930. október 12.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2016.05.11. 21:12
Az állami támogatással épült szekszárdi új kórházat 1930. október 12-n avatták a helybeliek által csak réginek emlegetett Ferenc Közkórházzal szemben, és egy ideig (1945) Horthy Miklós Közkórháznak nevezték. Az avatóünnepségen a kormányzón kívül jelen volt az akkori népjóléti miniszter és Virág Ferenc pécsi püspök is.
A főbejárat mellett felállították Szentgyörgyi István budapesti szobrász Horthy-portréját.
"A másfélszeres életnagyságú bronzszobor, amely Szentgyörgyi Ferenc (sic) budapesti szobrásztanár pompás alkotása, szerdán már meg is érkezett Szekszárdra, ahol azonnal hozzá is kezdenek az emlékmű elhelyezéséhez. A szobor a műértők szerint Horthy Miklós Őfőméltóságának leghívebb arcmása." [5]
A mellszobrot később - a Nemzeti Bizottság 1946. január 25-i ülésének határozata értelmében, miszerint minden irredenta felíratot és szobrot el kell távolítani - lebontották. A február havi következő ülés döntött a sorsáról is: össze kell törni és nyersanyagát a háborús károk kárpótlásaként a gyáraknak kell kiosztani.
Más elképzelés szerint az akkor már Balassa János nevét viselő kórház kertjéből eltávolított szobor bronzanyaga a majdan felállítandó Babits-szobor alapanyagául szolgálhatna.
Horthy Miklós mellszobra valahogyan mindkettőt elkerülte: jelenleg a Wosinsky Mór Megyei Múzeum keleti szárnyának lépcsőházi folyosóján őrzik. Különböző előadások alkalmával többször is kölcsönkérték a múzeumtól. [3] A MIÉP indítványozta a szobor visszaállítását is. [7]
Források:
[1] Tanulmányok Tolna megye történetéből. 9. Szekszárd, 1979. 254. oldal
[2] Tanulmányok Tolna megye történetéből. 10. Szekszárd, 1983. 569. oldal
[3] B.L.: Kölcsön vehették a szobrot. Tolnai Népújság. 26, 241. (2015. okt. 14.). 2. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnaMegyeiNepujsag_2015_10/?query=horthy%20mikl%C3%B3s%20szobor%20szeksz%C3%A1rd%20k%C3%B3rh%C3%A1z&pg=197&layout=s
[4] Fogadtatás Szekszárdon. Tolnamegyei Újság. 12, 81. (1930. okt. 15.). 2-3. oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnamegyeiUjsag_1930/?query=Fogadtatás%20Szekszárdon&pg=475&layout=s
[5] Hírek. Tolnamegyei Újság. 12, 64. (1930. aug. 16.). 3. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnamegyeiUjsag_1930/?query=horthy%20mikl%C3%B3s%20szobor%20szeksz%C3%A1rd%20k%C3%B3rh%C3%A1z&pg=378&layout=s
[6] A múzeum a múlt tárgyiasult emlékeinek az őrzője. Tolnai Népújság. 3, 258. (1992. nov. 2.). 5. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnaMegyeiNepujsag_1992_11/?query=horthy%20mikl%C3%B3s%20szobor%20szeksz%C3%A1rd%20k%C3%B3rh%C3%A1z&pg=4&layout=s
[7] Ihárosi [Ibolya]: A politika visszadobta a labdát. Tolnai Népújság. 12, 216. (2001. szept. 15.). 5. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnaMegyeiNepujsag_2001_09/?query=horthy%20mikl%C3%B3s%20szobor%20szeksz%C3%A1rd%20k%C3%B3rh%C3%A1z&pg=200&layout=s
További linkek
[1] Tolna Vármegye Horthy Miklós Közkórházának másfél évszázados története és munkássága / összeáll. Treer István. Szekszárd : Ho[r]thy Miklós Közkórház, 1935.
http://www.odrportal.hu/en/web/guest/record/-/record/MOKKAI0008292377
[2] Horthy Miklós (1868–1957)
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/horthy.html

Tagi gyűjteményben
Politikusok, események

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

1. képeslap 1., 2., 4. kép
2. képeslap 3. kép
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
239353
Forrás
Hungaricana. Közgyűjteményi portál
Feltöltve
2016.05.05. 19:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.05.05. 19:47
Archív felvétel
1. képeslap 1., 2., 4. kép
2. képeslap 3. kép

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
240099
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2016.05.12. 10:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.12. 10:59
Archív felvétel

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
240100

240101

240102

240103
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2016.05.12. 11:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.12. 11:00
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

A múzeum folyosóján
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
239821
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.05.10. 14:47
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.05.10. 14:47
2014. február
A múzeum folyosóján

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

A múzeum folyosóján
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
239822
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.05.10. 14:48
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.05.10. 14:48
2014. február
A múzeum folyosóján

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

A múzeum folyosóján
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
239823
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.05.10. 14:48
Képinfó
Nem a helyszínről

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.05.10. 14:48
2014. február
A múzeum folyosóján
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.05.12. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
16.05.12. 10:59

16.05.11. 21:12
László Mária publikálta "Horthy Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.