Bethlen István szobra

Nagykanizsa, Erzsébet tér 17.

Nagykanizsa
Erzsébet tér 17.
Az Erzsébet tér észak-keleti oldalánál látható az alkotás.

Felállítás2016. április 29.

Móritz István
2016.04.30. 02:22
2016. április 29-én, ünnepélyes keretek közt felavatták gróf Bethlen István szobrát Nagykanizsán az Erzsébet téren. A politikus a város parlamenti képviselője, 1921-1931-ig miniszterelnökként irányította Magyarországot a Horthy korszakban. Bethlen István nagytudású, felkészült ember volt, és miniszterelnöki feladatát halálosan komolyan vette.
Szobrát Gera Katalin kaposvári szobrászművész készítette, akinek személyesen érintettsége volt abból az időből. Erről így nyilatkozott: „Az őseim egy része, édesanyám az elcsatolt területről származik a Partiumból. Ő 1920-ban született és attól kezdve folyamatosan átélte ezt a tragédiát, de mi is, én magam is ugye, kisgyerekként a nagyszüleimet nem ismerhettem, nem láthattam, bárcsak hatvan kilométerre laktak tőlünk. Ezen keresztül, ezen a családi tragédián keresztül elég sok mindent tudtam már fiatalként is erről a súlyos történelmi helyzetről, és így Bethlen Istvánról is természetesen”
A művésznő így ír Bethlen Istvánt ábrázoló egész alakos 5/4-es alkotásáról:"A papírlapokon nyugvó, mondanivalóját kontrolláló kéz, a gerinc elszántságot sugalló vonala, a szilárdan álló lábak, a férfias váll, a hallgatósága felé forduló arc, karakteres fej, az ökölbe szoruló bal kéz ellentéres térbeli mozgása fegyelmezettséget, határozottságot, de ugyanakkor feszültséget, a lényegre való, érzelmeit sem titkoló, indulatot kiváltó összpontosítást fejeznek ki."
Nagykanizsa Város Önkormányzata 2016. júniusi ülésén úgy döntött, hogy helyi védelem alá vonják a közelmúltban avatott szobrot.
Források:
http://www.kanizsatv.hu/hirek/17329/bronzbol/
http://www.kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?menu=cikk&id=14723
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_Istv%C3%A1n_%28politikus%29
http://www.kanizsatv.hu/hirek/17373/peldakep/
http://zaol.hu/nagykanizsa/vedett-lett-a-szobor-1776357

Cím alapján hasonló

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238839
Feltöltve
2016.04.29. 19:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:51

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238840
Feltöltve
2016.04.29. 19:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ48/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:51

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238841
Feltöltve
2016.04.29. 19:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:52

238842
Feltöltve
2016.04.29. 19:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

238843
Feltöltve
2016.04.29. 19:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ42/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:52

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238844
Feltöltve
2016.04.29. 19:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ42/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:53

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238848
Feltöltve
2016.04.29. 19:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:56

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238849
Feltöltve
2016.04.29. 19:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:59

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238850
Feltöltve
2016.04.29. 20:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 20:00

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238846
Feltöltve
2016.04.29. 19:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:54

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238845
Feltöltve
2016.04.29. 19:53
Képinfó
Alkotó a képen
(Gera Katalin)
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:53

"Bethlen István szobra" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
238847
Feltöltve
2016.04.29. 19:55
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.04.29. 19:55
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.04.30. 02:22
A közösség publikálta Móritz István "Bethlen István szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.