Budapest, VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 10.

Alternatív, helyi címek:Erzsébetváros névadója

Budapest
VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 10.
A ház oldalán lévő tűzfalon, a kiugró rész adta szabad felületen.

Felállítás2014. május

Neopaint Works (festőművész)

Göröntsér Vera
2016.04.29. 18:52
A „Tűzfalrehab Erzsébetvárosban” program 2013-ban indult el az önkormányzat javaslatára és támogatásával. A következő évben újabb hat faldekoráció elkészítését tervezték.
Ennek egyike ez a tűzfalfestmény. Erzsébet királynőt, azaz Sissy-t jeleníti meg, mint a kerület névadóját. 1881-ben a polgári kör kérte fel erre, Ferenc József császár a következő évben hagyta jóvá a kérést, aláírva az engedélyt. A királynő által ihletett festmény éppen ezt a kapcsolatot jeleníti meg.

A körben látható dekoráció Erzsébet királynő korát, meg egy picit – a hangszerekkel ellátott apródok révén – talán inkább korábbi idők (a reneszánszra gondolok) hangulatát tükrözi.
Erzsébet királynő méltán egyik legismertebb és legnépszerűbb személyisége a magyar történelemnek, amit korai halála, ill. annak körülményei még inkább megerősítettek. A róla készült festmények, szobrok mind hangsúlyozzák szépségét.
Itt megfestett bájos arcképe felett Erzsébetváros címere látható, ill. alatta és felette is a környék főbb utcáinak neveinek feliratai. Mindezt körbeveszi az a keret, ami felül angyalokkal, oldalt a már említett zenélő apródokkal (hangszereik: lant és hárfa) erősíti a korhű megjelenést.

Némi botrányt okozott, hogy a tűzfalfestmény készítésekor az ott lévő (valószínűleg a háznak bevételt hozó) reklámot meghagyták, sőt körbefestették. A felület igencsak vonzó lehet, mivel azóta a reklám változott... cserébe színeivel még inkább elüt a tűzfalfestmény egységes harmóniában komponált színválasztásától.
Források:
http://welovebudapest.com/budapest.nevezetessegei/a.neopaint.ujra.lecsapott.a.rumbach.sebestyen.utcaban
http://neopaint.hu/?project=sissy
http://www.turizmusonline.hu/belfold/cikk/sissy_portre_kerult_az_oriasgraffitire

Cím alapján hasonló

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238634
Feltöltve
2016.04.26. 13:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:19

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238633

238635
Feltöltve
2016.04.26. 13:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

238641
Feltöltve
2016.04.26. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:29

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238642
Feltöltve
2016.04.26. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:30

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238637
Feltöltve
2016.04.26. 13:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

238639
Feltöltve
2016.04.26. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

238636
Feltöltve
2016.04.26. 13:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:19

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238640
Feltöltve
2016.04.26. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:29

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238638
Feltöltve
2016.04.26. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:28

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238632
Feltöltve
2016.04.26. 13:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:18

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238643
Feltöltve
2016.04.26. 13:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.26. 13:30

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238873
Feltöltve
2016.04.30. 10:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.30. 10:03

"Sissy" c. alkotás fotói

Alkotó
Neopaint Works (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238872
Feltöltve
2016.04.30. 10:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.30. 10:03
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.12.01. 18:14
Megérintettem a "Sissy" alkotást
19.02.28. 17:47
Megérintettem a "Sissy" alkotást
16.04.30. 10:03
1 új fotót töltöttem a "Sissy" műlaphoz
16.04.30. 10:03
1 új fotót töltöttem a "Sissy" műlaphoz
16.04.29. 18:52
Göröntsér Vera publikálta "Sissy" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.