Besnyő, Dózsa György utca 1.

Besnyő
Dózsa György utca 1.
A Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom mellett áll az emlékmű

Avatás2014
Avatás1947

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2016.04.20. 15:38
Ha művészeti szempontból nem is (nagyon) értékelhető az emlékmű, szép példája a kedélyek lenyugvásának és érzelmek kisimulásának. Az utóbbi időben több helyen is lehet látni, hogy elhanyagolt II. világháborús emlékműveket fölújítanak - Besnyőn is találni ilyet.

A falu honlapján kedves természetességgel be is számolnak erről a vállalásukról, amely az együttműködést is hangsúlyozza, idézem:

"A templom mellett álló emlékmű felújítása már nagyon időszerű volt. A munkálatok szervezését és finanszírozását az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége végezte.
A háborúban elhunytak emlékének ápolása olyan kegyeleti feladat, amit minden országban kiemelten kezelnek. Az áldozatok emlékhelyei – legyenek is a világban bárhol – azon őrködnek, hogy soha ne aludjon ki bennünk a béke lángja, hogy mindig azt mondjuk a háborúra: Soha többé!
Megnyugvással és jó érzéssel tölthet el bennünket, besnyőieket annak tudata, hogy a községünkben álló emlékmű megújulva immár méltó küldetésének beteljesítésére: emléket állítani és mementóként szolgálni a békét."

2018.11.27.
A Köztérképnek sok-sok hatása van. Az egyik reagálás - és nem is egyedüli - ma érkezett, Feladó: Andrei:
"Jó napot! A nevem Andrey (31 éves), a Belarusz Köztársaságból vagyok. 1945-ben Magyarországon halt meg nagyapámat. Besnyő városának területén harcoltam. Véletlenül a fotón egy háborús emlékmű található ebben a városban. Kiderült, hogy a nagyapám ott van eltemetve. Nagyon hálás és hálás önnek. Köszönjük az érdekes képeket, amelyeknek köszönhetően megtudhatja a rokonokat és a sorsukat.

Sajnos nem jól tudok magyarul."
Források:
http://www.besnyo.hu/index.php/beruhazasok

Cím alapján hasonló

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237893
Feltöltve
2016.04.19. 10:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:03

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237894
Feltöltve
2016.04.19. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:04

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237895
Feltöltve
2016.04.19. 10:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:04

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237896
Feltöltve
2016.04.19. 10:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:05

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237897
Feltöltve
2016.04.19. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:06

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237898
Feltöltve
2016.04.19. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO200

237899

237900
Feltöltve
2016.04.19. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:06

"Háborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Besnyő
Feltöltő
Azonosító
237901
Feltöltve
2016.04.19. 10:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.19. 10:31
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.09.05. 13:09
Megérintettem a "Háborús emlékmű" alkotást
16.04.20. 15:38
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Háborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.