Apponyi Franciska
Vörösmarty Mihály tér
Ez indokolhatja, hogy a város vezetése egy négyes szoborpark kialakítását tervezte el. A most megörökített gróf Apponyi Franciska szobrán kívül tervezik még Károlyi Sándor, és a család még ma is élő leszármazottja, Károlyi László alakjának megörökítését a parkban.
A Károlyi család igen kiterjedt, ősi magyar főnemesi család, a rokoni szálak felgöngyölítésére nem vállalkoztam. Olvasom, gróf Apponyi Franciska Károlyi László nagyanyja, ahol minden jel szerint (és az ismert születési-halálozási dátumok szerint) a ma élő Károlyi László grófot kell érteni.
Kicsit meglepő, ahogy a jelenleg álló két Károlyi-szobor közrefogja a térnek is és a környéken sok minden másnak nevet adó Vörösmarty mellszobrát – ám róla az aktuális híradások nem tesznek említést – még úgy sem, mint a tervezett szoborpark már ott lévő lakója.
Nem akarom "élezni", de – míg a két éve jelen lévő István szobrának felállítása körül igencsak feltűnő botrány keletkezett (ld. a kapcsolt lapon, ill. a harmadik forrás cikkében) – ennek a szobornak a felállítása húzódott valamiért. Egy 2015. évi Közgyűlési beszámoló szerint ugyanis az avatás első kitűzött időpontja a 2015 évi Advent első vasárnapja volt.
A hírek nem szólnak arról, miért is húzódott át az avatás ez-év március 15-re (az avatás és az 1848-as megemlékezés között különösebb kötődést nem mutatkozik).
Gróf Apponyi Franciska (1879-1958), aki ugyancsak nagy múltú arisztokrata család leszármazottja volt, férje révén került a Károlyi családba. Meglehet, közös életük első évei gondtalanul teltek, de az első világháború alatt és azt követően már jótékonyságáról híres.
"...áldozatos munkával segítette a rászorultakat: vezető szerepet vállalt számos jótékonysági rendezvényen, egyesületben-egyletben, ő alapította az ország első csecsemőotthonát Újpesten, s magyar és nemzetközi adakozásból mintaértékű falut építtetett Fóton (Fótújfalu) a rászorulóknak, mely a „Suum Cuique” (Mindenkinek a magáét) nevet kapta." Életéről és további tevékenységéről bővebben ír egy cikk, egy róla szóló kiállítás kapcsán http://www.nemzetimuemlek.hu/images/uploads/files/fradvany/Napraforgo_urno_2012_kiallitasismerteto_BT.pdf
A szobor létrejöttében az állíttató önkormányzaton túl nagy szerepe volt a Nemzeti Kulturális Alapnak is, mivel fele összegben támogatta elkészülését.
Képek az avatásról: http://www.helyikozelet.hu/2016/03/15/szoboravatas-megemlekezes-foton-kepek/
Videó az avatásról: https://www.youtube.com/watch?v=fKP5MYxbYC8
http://www.fottv.hu/helyi-kituntetesek-adomanyozasa-az-uj-marvanyszobor-felavatasanak-napjan-435
http://vs.hu/kozelet/osszes/a-fotiak-szerint-helyi-lakos-onthette-le-festekkel-a-karolyi-szobrot-0903#!s1
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7e2806666183b7a42139f7cd6b3e4d14_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71083ebc73e0049ec27a860a25357b15_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7bdbc4a794c0fa6e07a97a0ba63b744e_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fa5eef5042655d740fa618ae15423a86_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f989b6b86ec8ca801c22271e1f23031b_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d8fa7d99b2af8e6a6e9b3c14a18692f1_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/93ab68af6e55df7947195585cc9251f6_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cd00da45d1d3946abdcb1e5a04d957ef_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ced4df9b9c35a0387aa7669d37fe280_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/28841dd5d8abb565cc3df201447c6e59_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2e3513799e4bdbd278dc9da825fba32c_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3e9cde37574d3df9212515f19b67a32a_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a27799-5cdbc94c02799-d6aa9c9944f31886ce4d8f26_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a27799-5cdbc94c04294-8c41211287bf0ab6492b6064_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/640 • 9.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a27799-5cdbc94c05ad9-03b34dd62795613520bc5bb3_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/800 • 3.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a27799-6331fc4ebb487-a4f8d62cecb31343708de25a_4.jpg)
"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!