Békéscsaba, Gyulai út 57.

Békéscsaba
Gyulai út 57.
A Gimnázium tornacsarnokának emeleti feljárójában látható.

Felállítás1982

Takács Győző (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2016.04.02. 00:19
A megadott forrásban ennyi adatot láttam a műről: "1982, Békéscsaba, Tanítóképző Főiskola, Életfa, 17 négyzetméter, domborműves (színezett oxid) kerámia"

Még jó, hogy a területen (a mai egyetem, középiskola egyesített területén) több alkotás is volt, így érdemesnek látszott a Gyulai úton kezdeni a napot, és felfedezni az ott látható műveket.

Ebben nagy segítségem volt Novák Attila tanár úr, aki nélkül nem boldogultam volna a felfedezésben.

A gond már ott kezdődött, hogy szerintem régen nincs már tanítóképző főiskola Békéscsabán. Innentől bárhol lehetett a dombormű...
Mivel számtalan épületet láttam magam körül, amik funkciója teljesen változatos volt, így komoly segítséget jelentett, hogy nem kell tovább egyikből a másikba bemenni, és mindenhol szétnézni. Az alkotóházban, órán lévő diákok emlékeztek arra, mintha a sportcsarnok falán lenne az, amit keresek.

Az Életfát védelemként növényekkel vették körül, és nem akartam őket elmozdítani a fotózáshoz. Maga az Életfa is növények nyomatait viseli magán. Kicsit olyan érzésem volt, mint a múltkorában Békésen, a volt MSZMP székházat borító kerámiánál.

A jelenleg Mezőtúron élő keramikus művei közül így kettőt is meg tudtam örökíteni az egykori Iskolacentrum, később főiskola, ma a Szent István Egyetem részeként működő területen. És, hogy tovább bonyolódjon a helyszín, jelenleg a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is itt van, egyetlen kerítésen belül. Gondolom, a tornacsarnokot ez utóbbi intézmény diákjai használják.

A lexikonban 1982 az elhelyezés dátuma, de én a mellékelt fotón határozottan 1991-et látok. Nem tudom feloldani az ellentmondást.
Források:
A magyar kerámiaművészet I. 1945–1998: Takács Győző címszó (a könyvben nincsenek oldalszámok)

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236273
Feltöltve
2016.04.01. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.01. 23:37

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236275
Feltöltve
2016.04.01. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

236276
Feltöltve
2016.04.01. 23:38

TundeK62 16.04.01. 23:38

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236277

236278

236279
Feltöltve
2016.04.01. 23:39

TundeK62 16.04.01. 23:39

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236280
Feltöltve
2016.04.01. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

236274
Feltöltve
2016.04.01. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.01. 23:37

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236281
Feltöltve
2016.04.01. 23:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.01. 23:39

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236282
Feltöltve
2016.04.01. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.01. 23:39

"Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236283
Feltöltve
2016.04.01. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.01. 23:39

"Életfa" c. alkotás fotói

Ez a kép fogadott, amikor beléptem az épületbe.
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
236272
Feltöltve
2016.04.01. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.04.01. 23:36
Ez a kép fogadott, amikor beléptem az épületbe.
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.04.02. 00:19
TundeK62 publikálta "Életfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.