Volny József-emléktábla

Borsodnádasd, Petőfi Sándor tér.

Borsodnádasd
Petőfi Sándor tér.
A lemezgyár egykori bejárati épületének falán.

Felállítás1989


H.István
2016.04.13. 23:12
Megérkezem az egykori lemezgyár bejárata előtti térre. A bejárati épületen már látszik, hogy eljárt felette az idő, vakolata omladozik. Nemkülönben a szemben lévő tiszti kaszinó épülete. Csak a kettő között álló ezredtrombitás fújja szakadatlan trombitáját.

„1864-ben alapítottak Borsodnádasd településen vasfinomító gyárat, ami hamarosan lemezgyárrá alakult át, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt (RIMA) ide telepítette teljes lemezgyártó kapacitását. Itt épült meg az ország első tűzihorganyzó és ónozó üzeme 1881-ben. A kiváló minőségű termékeket gyártó üzemet folyamatosan fejlesztették, a gyár mellett lakótelep is épült. 1946 után a RIMA államosításával önálló gyárként működött tovább 1992. évi bezárásáig. Az egykori gyártelep sok épületét lebontották, ma is látható az igazgatói lakóház, a Tiszti Kaszinó, a trafóház és néhány csarnok."

A lemezgyár alapítója Volny József kohómérnök. Emlékére 1989-ben (talán születésének 170. évfordulójára) állított emléktáblája most is látható az épület falán.
„Volny József (Szepesolaszi, 1819. március 12. – Osgyán, 1878. szeptember 14.) kohómérnök, az ózdi és a salgótarjáni kohászat fontos egyénisége."
Források:
portal.hu/lexikon/muveszek/humenyanszky-jolan-4839
http://www.vaskultura.hu/latnivalok/borsodnadasdi_lemezgyar_ipari_taj_589#!prettyPhoto[pp_gal]/3/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Volny_J%C3%B3zsef

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Volny József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
236252
Feltöltve
2016.04.01. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.04.01. 22:21

"Volny József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
237432
Feltöltve
2016.04.13. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.04.13. 11:35

"Volny József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
237433
Feltöltve
2016.04.13. 11:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.04.13. 11:35

"Volny József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
237434
Feltöltve
2016.04.13. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.04.13. 11:35
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.04.13. 23:12
H.István publikálta "Volny József-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.