Jászfényszaru, Szentcsalád tér 17.

Jászfényszaru
Szentcsalád tér 17.
Az alkotás a Szent Család tér északkeleti sarkán, a Rimóczi-kastély...Teljes szövegAz alkotás a Szent Család tér északkeleti sarkán, a Rimóczi-kastély frontális vonalában, az épülettől mintegy 10 méterre a kialakított parkban került elhelyezésre.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. augusztus 19.

H.István
2016.04.01. 10:13
IV. Béla (1206-1270), második honalapító királyunk közel 35 éves uralkodása (1235. szeptember 21. – 1270. május 3.) alatt sok minden történt. Első gondolatunk nevével kapcsolatban általában a tatárjáráshoz fűződik, de ő telepítette le a jászokat és a kunokat a későbbi Jászság, illetve Kunság területére is.

„2013. augusztus 19-én a jászok betelepedésének 770. , valmint Jászfényszaru várossá avatásának 20. évfordulója alkalmából állították fel IV. Béla (1206-1270) mellszobrát a település főterén a jász-kun együttélés szimbólumaként. A szobor Györfi Sándor alkotása, amely az újonnan kialakított főtéri parkban kapott helyet. A helyi általános iskola is ekkor vette fel a második honalapító IV. Béla király nevét."

Az alkotás gránit posztamensen elhelyezkedő, bronzból készült mellszobor, illetve egy kisebb posztamensen Lehel kürtjének utánzata.
Források:
http://www.zounuk.hu/hu/wiki/iv-bela-kiraly-szobra-jaszfenyszaru
https://www.facebook.com/Jaszfenyszaru/posts/563416420362433
https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly
https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szf%C3%A9nyszaru
FEBE
2017.05.08. 21:25
Az avatáshoz:
A szobrot a város díszpolgárai, dr. Facskó István, dr. Kiss Zoltán, Szabó Imrefia Béla és Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester leplezte le, melyet Kiss Gábor érseki tanácsos, plébános áldott meg.

A szobor leírásához:
A jászokat és kunokat betelepítő, állandóan hadat viselő magyar király páncélba öltözötten jelenik meg. A másfélszeres életnagyságú bronz mellszobor második honalapítónkat különösebb királyi attribútumok nélkül, a maga emberi értékeinek felmutatásával jeleníti meg. Vállán mustrával díszített palást, fején a művész által alkotott egyéni felfogású korona. A király arcvonása határozott, kemény, szuggesztív. A talapzat egymáshoz ragasztott gránithasábjai a befogadóra és befogadottra utalnak a különböző népek együttélésének szimbólumaként, külön kiemelve a jász-magyar identitás bronzba öntött tárgyi emlékét, a jászkürtöt.
Források:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei; Fényszaruiak Baráti Egyesülete, Jászfényszaru, 2014; ISBN 978 963 08 6839 6

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236118
Feltöltve
2016.03.31. 23:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:11

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236119
Feltöltve
2016.03.31. 23:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:20

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236120

236121
Feltöltve
2016.03.31. 23:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:20

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236122
Feltöltve
2016.03.31. 23:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:21

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236123

236124
Feltöltve
2016.03.31. 23:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:22

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236125

236126

236127
Feltöltve
2016.03.31. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:23

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236128
Feltöltve
2016.03.31. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:23

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
236129
Feltöltve
2016.03.31. 23:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.03.31. 23:23

"IV. Béla mellszobra" c. alkotás fotói Jászfényszaru településről

Feltöltő
Azonosító
277031
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.05.08. 21:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.08. 21:22
2014. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.04.04. 14:45
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "IV. Béla mellszobra" feltöltésünket!
17.05.11. 09:26
Az "IV. Béla mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.05.08. 21:22
1 új fotót töltöttem az "IV. Béla mellszobra" műlaphoz!
16.04.01. 10:13
H.István publikálta "IV. Béla mellszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.