Budapest, XI. kerület, Karolina út 27.

Alternatív, helyi címek:Tükör-falikép

Budapest
XI. kerület, Karolina út 27.
Az volt Ortopédiai Klinika (ma/2019: Sportkórház) földszintjén, a büfé...Teljes szövegAz volt Ortopédiai Klinika (ma/2019: Sportkórház) földszintjén, a büfé (?) helyiségében, a bejárattal szemközti falon.Kevesebb szöveg

Felállítás1982

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.03.25. 16:44
Már nagyon rég rátaláltam erre az alkotásra. Úgy értem, azt Artportal-on. Elképzelni azonban nem tudtam. Mit mond a cím: Tükör-falikép?
Annyit bizonyosan (vagy legalábbis én úgy vettem), hogy az alkotás anyaga tükör. Ehhez valami absztrakt ábrázolást képzeltem... nem az.
Amikor közel három éve becserkésztem a klinikán, eléggé meg voltam lepve. Ez egy jelenet, tükörből formálva. Azaz falikép, konkrét "mesével".

A zongoránál egy előadó és a nélkülözhetetlen lapozó ember... vagy inkább két négykezest játszó férfi ül, kísérik a főszereplőt, az énekest. A tükör pedig tréfát űz a fotóssal és a kompozícióval is.
Első feladat: elkerülni, hogy a tükörben látszódjak. Nem könnyű, néha akrobatikus ügyességet igényel
A másik, minden mozdulatnál más tükröződik az alkotáson . Ez különösen a színekre igaz, vagyis sokszor a tükröződő formák nem érik el a felületet, de az egyes részek más és más színt kapnak. A világítást biztosító rácsos lámpatest viszont többnyire elkerülhetetlenül a kompozíció része lesz.

Nem tudom, mennyire adja vissza ez az alkotás a művész munkásságát (költői kérdés, már tudom). A nálunk "jegyzett" köztéri alkotásai mind tükörből készültek. Ugyanakkor tudom, ma már minden más, olvasom, látom azt a világot, amiben él és dolgozik – pl. a honlapján.
Szobrászként, festőként, performerként ismert. Pályája figyelemre méltó és bár 1986-tól Amerikában él, láthatóan jól osztja magát a két kontinens között. Ezt mutatják az itt is, ott is jelenlétét bizonyító interjúk, a kiállítások és színtereik, melyeknek résztvevője.

Itt egy egyszerűségében is formabontónak tűnő faliképet látunk. Ámulva nézem az alkotó sokrétű munkásságát – vagy maradjunk mondjuk szobrászatánál (itt minden megjelenő kép mögött egy-egy típus rejtőzik) http://www.andrasborocz.com/sculptures.html
Források:
http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/borocz-andras-38

Kapcsolódó
Sejtgrafika
Kapcsolódó
Kopits István

Cím alapján hasonló

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235464
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.24. 16:21
2013. június

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235466
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.24. 16:22
2013. június

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235467

235465

235472
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.24. 16:23
2013. június

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235468
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

235473
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.24. 16:23
2013. június

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235470
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.24. 16:22
2013. június

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235471
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.03.24. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.24. 16:22
2013. június

"Kamara-zenélés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
391911
Feltöltve
2020.01.17. 15:57
EXIF információk...
Samsung / SM-T815
ƒ19/10 • 1/25 • 2.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 20.01.17. 15:57
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.01.17. 15:57
1 új fotót töltöttem a "Kamara-zenélés" műlaphoz
20.01.17. 15:55
Megérintettem a "Kamara-zenélés" alkotást
20.01.17. 15:55
A "Kamara-zenélés" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.25. 16:44
Göröntsér Vera publikálta "Kamara-zenélés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.