A Szekszárdi Kaszinó választmánya 1896-ban döntötte el, hogy szobrot állít Bezerédj Istvánnak. A pénz nagyon lassan gyűlt, a döntő áttörést a Simontsits Elemér által, 1903. február 14-én rendezett „vívóakadémia” hozta meg — ennek bevétele jelentősen hozzájárult a szoboralaphoz. Radnai Gyula szobrászművész egy félkör alakú építményben elhelyezendő mellszobrot tervezett, de ebből a különféle részletkérdések vitája miatt nem lett semmi. 1911-ben a Kaszinó választmánya Jankovich Gyula és Horvay Gyula szobrászművészekkel pályáztatta meg az újabb szobortervet. Ezúttal a háború szólt közbe, az utána következő inflációban az összegyűjtött pénz elvesztette értékét.

1941-ben a száz éves fennállását ünneplő Szekszárdi Kaszinónak sikerült elég támogatót találnia egy, az eredeti elképzelésnél szerényebb kivitelű mellszobor felállításához. A munkát egy helybeli, fiatal szobrászművészre, Konrád Sándorra bízták. A szűkös anyagiak miatt ideiglenesen alumíniumból elkészített szobrot 1942-ben állították fel a Megyeháza bejárata elé (később sikerült bronzba önteni). Eredeti helyén 1970-ig[sic!] állt, jelenlegi helyére több évi huzavona után került.

A talapzaton három dombormű látható:

o a középsőn Bezerédj István látható jobbágyai közt,
o a jobb oldalin Bezerédj István első felesége, Bezerédj Amáli ül íróasztalánál, mellette kislánya, akinek a közkinccsé vált „Flóri könyve” című gyermekvers kötetet írta.
o a baloldali domborművön Bezerédj második felesége, Bezerédj Etelka, Arany János „Jóságos özvegye” látható Deák Ferenccel, Arany Jánossal, Csengeri Antallal, Bartal Györggyel és Bezerédj Pállal — utóbbi a Deák által neki átnyújtott húsvéti cikket olvassa.

A domborműveket Bodnár István kis versei magyarázzák.

Forrás:Wiki