Bezerédj István mellszobra

Szekszárd
Béla tér
A Megyeháza kertjében, árnyékot adó fák alatt látható a szobor.

Felállítás1986. augusztus
Avatás1942. június 30.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Exit
2007.11.04. 00:00
A város sokat köszönhet a mezőgazdásznak.

2020. 11. 27-én Göröntsér Vera (későbbiek pontosítására)
A szobor történetét a kapcsolt lap írja le. Innen tudhatjuk, a Béla király térről a szobrot 1979. márciusában szállították el a Bezerédj István nevét viselő helyi iskolába. Az alkotást nem állították fel, mindössze tárolták. Igazgatói ígéret volt (1980), de a szobor felállítása nem történt meg. 1983-as kérdés kapcsán a Városi Tanács illetékesétől:
"...jelenleg a kereskedelmi szakközépiskola udvarán raktározzuk. A szobrot a régi megyeházát körülvevő parkban kívánjuk felállítani...” A kitűzött időpont 1984.május 1-e volt, teljesült 1986 augusztusában.
Neményi Margó
2010.06.09. 16:21
A szobor eredetileg a Megyeháza bejáratával szemben kapott helyet, s az anyaga alumínium volt. Később öntötték bronzba. 1970-ben [sic!] helyezték el arra a helyre ahol ma is látható. A talpazat elején Bezerédj István látható jobbágyai körében. A másik két oldalon a két feleség: a korán elhunyt Amália látható kislányukkal Flórival, és Etelka több ismert személlyel együtt.
A hátoldalon a szobor alapításról emlékeznek meg.
Pásztörperc
2010.12.17. 18:58
A Szekszárdi Kaszinó választmánya 1896-ban döntötte el, hogy szobrot állít Bezerédj Istvánnak. A pénz nagyon lassan gyűlt, a döntő áttörést a Simontsits Elemér által, 1903. február 14-én rendezett „vívóakadémia” hozta meg — ennek bevétele jelentősen hozzájárult a szoboralaphoz. Radnai Gyula szobrászművész egy félkör alakú építményben elhelyezendő mellszobrot tervezett, de ebből a különféle részletkérdések vitája miatt nem lett semmi. 1911-ben a Kaszinó választmánya Jankovich Gyula és Horvay Gyula szobrászművészekkel pályáztatta meg az újabb szobortervet. Ezúttal a háború szólt közbe, az utána következő inflációban az összegyűjtött pénz elvesztette értékét.

1941-ben a száz éves fennállását ünneplő Szekszárdi Kaszinónak sikerült elég támogatót találnia egy, az eredeti elképzelésnél szerényebb kivitelű mellszobor felállításához. A munkát egy helybeli, fiatal szobrászművészre, Konrád Sándorra bízták. A szűkös anyagiak miatt ideiglenesen alumíniumból elkészített szobrot 1942-ben állították fel a Megyeháza bejárata elé (később sikerült bronzba önteni). Eredeti helyén 1970-ig[sic!] állt, jelenlegi helyére több évi huzavona után került.

A talapzaton három dombormű látható:

o a középsőn Bezerédj István látható jobbágyai közt,
o a jobb oldalin Bezerédj István első felesége, Bezerédj Amáli ül íróasztalánál, mellette kislánya, akinek a közkinccsé vált „Flóri könyve” című gyermekvers kötetet írta.
o a baloldali domborművön Bezerédj második felesége, Bezerédj Etelka, Arany János „Jóságos özvegye” látható Deák Ferenccel, Arany Jánossal, Csengeri Antallal, Bartal Györggyel és Bezerédj Pállal — utóbbi a Deák által neki átnyújtott húsvéti cikket olvassa.

A domborműveket Bodnár István kis versei magyarázzák.

Forrás:Wiki
László Mária
2013.09.10. 16:42
Bezerédj Amáliát és lányát, Flórát ábrázoló dombormű hu.wikipedia.org eltűnt a szobor talapzatáról.
László Mária
2014.10.22. 15:09
"Szekszárdon leleplezték Bezerédj István szobrát. A fennállásának 100. évét ünneplő Szekszádi Kaszino egyik alapítójának, a jobbágyfelszabadító Bezerédj Istvánnak Szekszárd főterén szobrot emelt, amelyet a kaszino díszközgyülésével kapcsolatban lepleztek le ünnepélyes keretek között. [...] A díszközgyűlés után a közönség a Bezerédj szobor elé vonult, amely Konrád Sándor szobrászművész alkotása. Vitéz Madi-Kovács Imre főispán avató beszéde után vitéz Vendel István polgármester vette át a díszes emlékművet." (MTI, 1942. junius 30.)
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
1242
Feltöltve
2007.11.04.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 07.11.04.

1241

1238

1237

1239

1245

1243

1244

Bezerédj Amália kislányával Flórival.
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
56762
Feltöltve
2010.06.09. 16:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.09. 16:23
Bezerédj Amália kislányával Flórival.
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Bezerédj Etelka, Deák Ferenc, Arany János, Csengeri Antal, Bartal György és Bezerédj Pál társaságában, amint a kiegyezést előkészítő 1865. április 16-ai „húsvéti cikket” olvassa.
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
56763
Feltöltve
2010.06.09. 16:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.09. 16:24
Bezerédj Etelka, Deák Ferenc, Arany János, Csengeri Antal, Bartal György és Bezerédj Pál...Teljes szövegBezerédj Etelka, Deák Ferenc, Arany János, Csengeri Antal, Bartal György és Bezerédj Pál társaságában, amint a kiegyezést előkészítő 1865. április 16-ai „húsvéti cikket” olvassa.Kevesebb szöveg
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

A szobor talpazatának hátoldala.
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
56764
Feltöltve
2010.06.09. 16:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.09. 16:26
A szobor talpazatának hátoldala.
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
70124
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.28. 22:32
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 10.10.28. 22:32
2010. április
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
70125
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2010.10.28. 22:34
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 10.10.28. 22:34
2010. április
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

A domborműnek hűlt helye
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145097
Feltöltve
2013.08.14. 07:23
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.08.14. 07:23
A domborműnek hűlt helye
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Megváltozott környezetben
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
145177
Feltöltve
2013.08.15. 17:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ30/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 13.08.15. 17:24
Megváltozott környezetben
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
192819
Feltöltve
2015.01.14. 20:58
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.01.14. 20:58
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
282300
Feltöltve
2017.06.22. 09:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.22. 09:16
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
282302
Feltöltve
2017.06.22. 09:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ30/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.22. 09:17
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
282304
Feltöltve
2017.06.22. 09:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.22. 09:17
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
282305
Feltöltve
2017.06.22. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.22. 09:18
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
282307
Feltöltve
2017.06.22. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.22. 09:18
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373424
Feltöltve
2019.09.10. 22:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ36/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 22:46
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373425
Feltöltve
2019.09.10. 22:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ36/10 • 1/80 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 22:46
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373426
Feltöltve
2019.09.10. 22:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ36/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 22:46
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373427
Feltöltve
2019.09.10. 22:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ36/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 22:53
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373428
Feltöltve
2019.09.10. 22:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ36/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 22:53
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373429
Feltöltve
2019.09.10. 22:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ36/10 • 1/40 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 22:53
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
423049
Feltöltve
2020.11.04. 14:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ45/10 • 1/100 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 20.11.04. 14:11
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
423050
Feltöltve
2020.11.04. 14:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ4/1 • 1/100 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 20.11.04. 14:12
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
423051
Feltöltve
2020.11.04. 14:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ45/10 • 1/125 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 20.11.04. 14:12
Feldolgozás alatt...

"Bezerédj István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
423052
Feltöltve
2020.11.04. 14:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ56/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 20.11.04. 14:12
Összesen 31 fotó

Műlap története

22.06.07. 14:22
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
22.03.24. 15:16
3 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
20.11.29. 16:53
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.27. 18:36
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.27. 18:22
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.27. 14:57
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.27. 13:15
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.04. 14:12
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz

20.11.04. 14:11
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
19.09.10. 22:53
3 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
19.09.10. 22:46
3 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
18.01.28. 12:32
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
17.07.20. 18:51
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
17.06.22. 09:18
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
17.06.22. 09:18
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
17.06.22. 09:17

17.06.22. 09:16
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
17.06.06. 08:43
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.29. 11:40
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
16.03.29. 11:43
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
16.01.07. 12:20
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
15.09.18. 09:22
Megérintettem a "Bezerédj István mellszobra" alkotást
15.09.18. 09:19
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.14. 20:58
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
14.10.23. 21:41
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.18. 03:28
A "Bezerédj István mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.14. 07:23
1 új fotót töltöttem a "Bezerédj István mellszobra" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.