A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei

Budapest, XI. kerület, Etele út 3.

Budapest
XI. kerület, Etele út 3.

Felállítás2014. október 31.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2016.03.20. 12:26
A templom főbejárata előtetőjének gerendavégein a négy evangélista Szent Máté, Szent Márk, Szent Lukács, Szent János neve és jelképének domborműve látható.Az alagsori urnatemető Petzvál utcai bejárata fölötti gerendavégeken is vannak domborművek, az élet négy szakaszának: születés, élet, halál, feltámadás ábrázolása.
„A beton ilyen, szinte kézműves, „humánus” alkalmazásával a tervezők a környező paneltömbök ellenpontját kívánták megteremteni, egyfajta pozitív mintaként”
A gerendavégek fotózása nem volt könnyű dolog, nem nagyon éles vonalú domborművek a születés, élet, halál és feltámadás. A főbejárat fölötti gerendavégeket pedig napsütésben félig árnyékolta a tető. A domborművek fele alig látható volt. Ezért visszamentem másodszor is fotózni. Kifejezetten borús időben indultam el, de mire odaértem kisütött a nap. Ugyan nem hétágra, így a SZENT feliratok betűi azért még láthatóak.
Források:
http://epiteszforum.hu/tatongo-terbol-szent-hely-kelenfold-uj-plebania-temploma
http://www.arch.hu/tovabbi-varosnezo/boldog-meszlenyi-zoltan-templom

Cím alapján hasonló

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234266
Feltöltve
2016.03.13. 14:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:53

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234267
Feltöltve
2016.03.13. 14:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:54

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234268
Feltöltve
2016.03.13. 14:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO100

234269

234270
Feltöltve
2016.03.13. 14:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:54

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234271
Feltöltve
2016.03.13. 14:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:56

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234272
Feltöltve
2016.03.13. 14:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:56

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234273
Feltöltve
2016.03.13. 14:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:56

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234274
Feltöltve
2016.03.13. 14:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:57

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234275
Feltöltve
2016.03.13. 14:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:57

"A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
234276
Feltöltve
2016.03.13. 14:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.13. 14:58
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.04.01. 11:02
Megérintettem az "A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" alkotást!
16.03.20. 12:26
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Boldog Meszlényi Zoltán-templom külső épületdíszei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.