Komarov
A Szojuz-1 űrhajó visszatérésekor az ejtőernyő a kabin forgása miatt összecsavarodott, és a leszállóegység becsapódott a földbe. Komarov ezredes életét vesztette.
Magas mészkő posztamensre helyezett fejszobrát halála után alig egy évvel avatták fel a pápai katonai repülőtéren.
"Komarov szobra Pápán
A szovjet hadsereg megalakulásának 50. évfordulója alkalmából február 19-től 25-ig Komarov-hetet rendeznek Pápán. Az ünnepségsorozat nyitányaként hétfőn az egyik repülős egységnél felavatták Vlagyimir Komarov mérnök-ezredesnek, a Szojuz—1. űrhajós tragikus sorsú pilótájának szoborportréját, — Pándi Kiss János szobrászművész alkotását.
Az ünnepségen részt vett Vlagyimir Komarov özvegye és Irina nevű kislánya is. Jelen volt Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszter
helyettes, Szilágyi László vezérőrnagy, Pap János, a Veszprém megyei Pártbizottság első titkára, továbbá a KISZ Központi Bizottsága, a megyei és a helyi társadalmi szervek több képviselője.
Szabó János, a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Ezután került sor Komarov szobrának ünnepélyes leleplezésére, majd Valentyjna Komarova mondott köszönetét a kegyeletes megemlékezésért. Komarova szavai után az ünnepség résztvevői koszorúkkal borították el a szobor talapzatát. (MTI.)"
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6bc39e53d79b34bc5c6ea9d8a472681d_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e0b880fb60e46a59243f9a8a5e001aa4_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ab954bcd5766625727e8e5eede1f912c_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/30fabc9d4b25ab949382acdbed3eb049_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cc2b0b214264235580f98722c7af52e8_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/13cc0880b561361cec74c0f2c293ef5d_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4d92cbee2993b2bebb6399f4015db77b_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a27519-5eda4ce1baa9f-b99b3b2f97712526fa0fa30d_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a27519-5eda4f33c0777-1ff13552de2c9f06fc58d286_4.jpg)
"Komarov" c. alkotás fotói
(Pándi Kiss János)
Nem a helyszínről
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a27519-5eda4ff332476-006ab7986b3c3eda706e388f_4.jpg)