Asztrik apát szobra
A szobor létrehozására meghívásos pályázatot írtak ki. A pályáztatás részletei olvashatók a forrás cikkben. [1] Érdekes felfedezés (részemről), hogy arról is szó esik, hogy – amíg magát az alkotást melyet a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatala finanszírozta, a település önkormányzata 3 millió forintot kap elő arra, hogy 2001-ben egy szoborparkot hozzon létre Millenniumi emlékpark néven. Ennek első darabja lenne Asztrik apát szobra. Kapcsolódóan alkotótábor működését tervezték, ahol a közreműködő művészek alkotásai gyarapítanák az emlékpark állományát. [1]
Mivel a szobor nem egy parkban van, az biztosnak látszik, az emlékpark nem jött létre.
Asztrik alakjának megformálására a meghívott alkotók többsége azt a momentumot formázta meg, amikor az apát felajánlja a koronát Szent Istvánnak. A pályázat nyertese, Rigó István más elképzelése szerint: "...arra gondoltam, hogy a térítő pap alakját fogalmazom meg, s nem használom azokat a kézenfekvő szimbólumokat, amelyek a koronával kapcsolatosak. így nálam Asztrik apát a bal kezében pásztorbotot tart, s előtte egy felolvasó áll, hiszen a bencés tanító rend. A szobor a kiírás szerint ötnegyedes..." [1] Én úgy látom, az anyag megválasztása, annak kezelésének lehetséges módja is egyedivé teszi az alkotást.
Az alkotást a tervezett napon, augusztus 18-án avatták fel.
"Tegnap avatták fel... Asztrik apát szobrát a vár északi falánál. Ezzel a helybeliek régi álma teljesült, a Borsos Miklós által készített Szent István-szobor után most már a nagy bencés főpap, Asztrik képmása is megcsodálható az ezeréves városban..." [2]
[2] Asztrik apát szobra az ezeréves városban (Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus 19.) p.8. https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_2000_08/?query=%22Asztrik%22%20p%C3%A9csv%C3%A1rad%20szobor%20avat&pg=285&layout=s
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ef05ae36e89ef2a5250087fb3f31ac46_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/95f78fbc60e6b2dc0f8bfbf97f2c5ccb_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bbb4999305c994accc00e90de9ff6158_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/543c9d7bf280f06ee9c4ebe32fcbfa1c_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5a8d050ad867488c983b44a9837e99ad_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8b1953c11d64360315f2264f596f230d_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/df4e65b62fc5b7a49a8f11b68c6e7c3b_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fa2f593e301b7f41dbc627683cccacaf_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b44dc780e02a6587285fddea8df9596e_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/80 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/af698ffd2358ab6c80b9bdccd0e0da6a_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d6b2b57c83d209decea3622e5c71b537_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b805b8ef7b548844553654ea71b099aa_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/decad7081b0fa8396ac708e9209f20f1_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3d36580a225bf0edc352639b94ee2e10_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bfbe58c3550739b746f7f93144a0552e_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d3e836dc5bd8d1c65dc0c24fd238bc27_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u530-a275-5d872c2b8ab56-16ec30897768484f55fbdffd_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/948 • 3.5mm • ISO104
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u530-a275-5d872c2b8e644-36255c040a46f05297cd4b97_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/713 • 3.5mm • ISO104
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a275-634411cc3cf8b-3d9a0eefb5f2e89f8ac6f195_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/276 • 5.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a275-634411cc3f731-c7ef3cc65c4de2a56aef97d8_4.jpg)
"Asztrik apát szobra" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/968 • 5.2mm • ISO32