A budapesti Eucharisztikus kongresszus emléktáblája
Az első emléktábla, amelyen megörökítették az alakját az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emléktáblája. A nagyméretű, 320x210 cm-es, mészkőből faragott dombormű az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emlékére készült. Madarassy Walter (1909-1994) alkotását a templom főhomlokzati részén, a bejárattól jobbra helyezték el. Lényegében párja a túloldali, Szent István megkoronázását ábrázoló, hasonló méretű és stílusú domborműnek, ezt Jálics Ernő (1895-1964) készítette 1938-ban.
Inkább a statikus, ám a sok álló alakhoz képest, mégis dinamikusnak mondható alkotáson, balról jobbra nézve, Szendy Károly polgármester, Purgly Magdolna, Eugenio Pacelli bíboros, Mihalovics Zsigmond prelátus, az előkészítő főbizottság ügyvezető igazgatója, Serédi Jusztinián hercegprímás és Bangha Béla jezsuita atya alakját faragta kőbe a művész. A középpontban természetesen Pacelli éppen áldoztató alakja áll, de mellette jól érvényesül valamennyi felsorolt személy. Az 1940-ben felavatott alkotás nem annyira szakrális jellegű, hanem a hivatalos rendeléshez igazodva, az ábrázolt személyek megörökítésére törekedett, lényegében sikerrel. A mű alá a következő szöveget vésték: 'A Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emlékére 1938.'"
Bővebben itt olvashatod:
http://www.jezsuita.hu/cikk/fovarosi-pazmany-peter-szobrok-es-bangha-bela-emlektablak-viszontagsagos-sorsa
http://www.parbeszedhaza.hu/cikk/fovarosi-pazmany-peter-szobrok-es-bangha-bela-emlektablak-viszontagsagos-sorsa
Az avtóbeszédeből kiemelnék egy idézetet, ami a mai korra legalább annyira jellemző, mint a 40-es évekre:
"ezzel a két emléktáblával[1] a múltat örökítjük meg, mert ennek a történelmi múltnak a jogán követeljük jövőnket. A jövő pedig olyan lesz,amilyenek a jövőt formáló új emberek."
A domborművet Szendy Károly polgármester vette át Budapest nevében, és ígéretet tett, hogy a főváros mindig szeretettel őrzi meg őket.[2]
A II. világháborút követő viharos politikai csatározások oda vezettek, hogy emléktáblát a kommunista hatalomátvétel után takarták el, mivel a rezsim nem nézte jó szemmel az egyházi emlékeket. 2003-ban került vissza eredeti helyére.
A domborművön látható személyek:
"...Középen Pacelli bíboros, az eucharisztikus kongresszuson résztvevő pápai legátus — a jelenlegi pápa — nemes alakja látható, amint jobbkezében magasra tartva az oltári szentséget, megáldoztatja az előtte térdelő Főméltóságu Asszonyt, az eucharisztikus kongresszus fővédnöknőjét. A Főméltóságu Asszony mögött Szendy Károly polgármester és felesége állanak, mindketten magyar ruhában, előttük egy kisleányka bájos alakja látható, csokorral kezében. Ennek a relief-alaknak Bódy László alpolgármester kislánya volt a modellje. A pápai legátustól jobbra Serédi Jusztinián hercegprímás áll, mögötte Mihalovics Zsigmond, az eucharisztikus kongresszus volt ügyvezető igazgatója és páter Bangha Béla szoboralakjai láthatók."[3]
[2] A Szent István év és... - Psti Hírlap 1940. augusztus 20. 4. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1940_08/?pg=183&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[3] ...eucharisztikus kongresszusemléke... - Ujság 1940. augusztus 11. 13.oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/Ujsag_1940-08/?pg=108&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)

"A budapesti Eucharisztikus kongresszus emléktáblája" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"A budapesti Eucharisztikus kongresszus emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ160/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"A budapesti Eucharisztikus kongresszus emléktáblája" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ40/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A budapesti Eucharisztikus kongresszus emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/800 • 16.1mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A budapesti Eucharisztikus kongresszus emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók