Sárospatak, Táncsics Mihály utca 5.

Alternatív, helyi címek:Pataki diák

Sárospatak
Táncsics Mihály utca 5.
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság épületének utcai falán

Felállítás2015. április 30.

Kiss Katalin
2016.02.10. 14:44
Gonda Béla - egykori sárospataki diák - magyar mérnök, szakíró, tanár, a magyar tengerkutatás megszervezője volt a fiumei kikötő egyik tervezője, illetve ő készítette a vaskapu vízszabályozási terveit. 1911-től ő volt a Magyar Adria Egyesület és a Tenger c. folyóirat alapítója.

Sárospatakon a Művelődési Házban 2015 tavaszán Fiume Kiállítás nyílt, ahol Gonda Béla munkássága előtt kívántak tisztelegni a rendezők.
A kiállítás szervezésével, és az emléktábla avatásával az volt a cél, hogy a rendkívül tehetséges egykori gépészmérnök tevékenységét ne csupán a tengerészek ismerjék. https://www.youtube.com/watch?v=G3CuKPulhIU

"Az emléktábla a sátoraljaújhelyi születésű Búza Béla tengerész fedélzetmester kezdeményezésére készült el. Mint elmondta, minden tengerésznek szüksége van egy biztos pontra, ahol képletesen szólva „kiköthet”, így gondolták ezt Gonda Béla esetében is. Az ötletgazda szerint óriási teljesítményt, mérnöki bravúrt vitt véghez az egykori pataki diák, amikor például a fiumei kikötő építésekor 48 méter mély vízben kellett megoldani a kikötő kialakítását."

Gonda Béla a Sárospatakhoz közeli kistelepülésen Szőllőskén született, református lelkészi családban, 1851-ben. A vízhez, a vizek szabályozásához való vonzódását biztosan gyerekkorában, még a településen szerezte, ugyanis akkoriban még gyakran árasztotta el a lakott területeket a Bodrog árja, köztük a lelkészlakot is.
A sors fintora, hogy emlékszobája éppen egy árvízi beruházás miatt szűnt meg, de szülőfalujában utcát neveztek el róla, így emlékét megőrzi az utókor.

A fekete márvány emléktábla - amelyen az ég kékje tükröződik vissza - míves gravírozási munkát is tükröz, ezt a Graviston Kft. végezte.
Források:
http://sarospatak.hu/2015/06/03/emlektablat-kapott-a-fiumei-kikoto-tervezoje/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gonda_B%C3%A9la

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Gonda Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárospatak
Feltöltő
Azonosító
231724
Feltöltve
2016.02.10. 13:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.02.10. 13:25

"Gonda Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárospatak
Feltöltő
Azonosító
231727

231725

231730
Feltöltve
2016.02.10. 13:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.02.10. 13:26

"Gonda Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárospatak
Feltöltő
Azonosító
231729

231732

231733
Feltöltve
2016.02.10. 13:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.02.10. 13:27

"Gonda Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárospatak
Feltöltő
Azonosító
231735

231736

Összesen 9 fotó

Műlap története

16.02.10. 14:44
Kiss Katalin publikálta "Gonda Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.