Árpád-házi Szent Erzsébet

Gersekarát, Honvéd u.

Gersekarát
Honvéd u.
Millenniumi emlékparkban.

Felállítás2007

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2016.02.07. 22:23
Árpád-házi Szent Erzsébet II. András magyar király és Gertrúd lánya. Életét már egész fiatalon a vezeklésnek és a jótékonyságnak szentelte. A legenda szerint férje halála után egyszer mikor kenyeret vitt kosarában a szegényeknek, összefutott sógorával. Sógora kérdésére, hogy mit visz, a következményektől félve Erzsébet azt válaszolta, hogy rózsákat. Hogy állítása igaz maradjon, isten rózsává változtatta a kenyeret. Más elbeszélés szerint önmaga rakott rózsákat a kosárba, a kenyér tetejére.

Árpád-házi Szent Erzsébetet gyakran ábrázolják kenyérrel és rózsával a karján. A gersekaráti millenniumi parkban is láthatunk egy Szent Erzsébet szobrot fából faragva, jó néhány szobortársa társaságában.
Jelen esetben kosár helyett ruházata alá rejtett kenyérrel és kezében rózsákkal láthatjuk.
Születésének 800. évfordulójára állították szobrát, 2007-ben. Alkotójának kilétével kapcsolatban csak egy jól látható 'SZ N' monogramig jutottam. (Egyenlőre.)

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Település
Gersekarát
Feltöltő
Azonosító
231473
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.02.07. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.02.07. 20:55
2014. július

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Település
Gersekarát
Feltöltő
Azonosító
231474
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.02.07. 20:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.02.07. 20:57
2014. július

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Település
Gersekarát
Feltöltő
Azonosító
231475
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.02.07. 20:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.02.07. 20:57
2014. július

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Település
Gersekarát
Feltöltő
Azonosító
231476
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.02.07. 20:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.02.07. 20:58
2014. július

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Település
Gersekarát
Feltöltő
Azonosító
231477
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.02.07. 20:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.02.07. 20:58
2014. július
Összesen 5 fotó

Műlap története

16.02.07. 22:23
H.István publikálta "Árpád-házi Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.