Dessewffy Arisztid fejszobra

Nagykanizsa, Ady Endre utca 4.

Nagykanizsa
Ady Endre utca 4.
A Vasember ház mögött lévő emlékparkban található az alkotás.

Felállítás2000. október 6.


Móritz István
2016.01.14. 10:17
Nagykanizsa Város Önkormányzata az aradi vértanúk kivégzésének 150. évfordulóján döntött arról, hogy emlékparkot hoznak létre tiszteletükre. Ennek helyszínéül a Vasember ház mögötti parkot találták alkalmasnak. A szobrok elkészítésével Pataki Bála szobrászművészt bízták meg. Az ünnepélyes avatásra 2000. október 6-án került sor. A tizenhárom aradi vértanú bronz fejszobra, köztük Dessewffy Arisztidé, egy-egy mészkő posztamensen van elhelyezve. Tőlük kicsit távolabb állították fel Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök mellszobrát.
Dessewffy Arisztidról így ír a Wikipédia: "Dessewffy Arisztid (1802. július 2. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy az aradi vértanúk egyike. Tanulmányait a kassai és az eperjesi gimnáziumban végezte. 18 éves korában jelentkezett a császári hadsereg 5.huszárezredébe kadétnak. Az 1848-as forradalom kitörése után nemzetőr őrnagyként részt vett a Sáros vármegyei nemzetőrség szervezésében. November 26-án alezredessé és a felső-tiszai hadtest dandárparancsnokává nevezték ki. Mivel császári csapatok előtt tette le a fegyvert, ítéletét Haynau később „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában másodikként lépett a kivégző osztag elé."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dessewffy_Arisztid



Cím alapján hasonló

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229210
Feltöltve
2016.01.12. 12:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 12:02

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229211
Feltöltve
2016.01.12. 12:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 12:02

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229212
Feltöltve
2016.01.12. 12:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 12:03

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229213
Feltöltve
2016.01.12. 12:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 12:03

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229214
Feltöltve
2016.01.12. 12:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 12:04

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229216
Feltöltve
2016.01.12. 17:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 17:17

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229221
Feltöltve
2016.01.12. 17:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.12. 17:24

"Dessewffy Arisztid fejszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
229936
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.01.20. 22:30
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.20. 22:30
2014. április
Összesen 8 fotó

Műlap története

16.01.20. 22:30
1 új fotót töltöttem a "Dessewffy Arisztid fejszobra" műlaphoz
16.01.14. 10:17
A közösség publikálta Móritz István "Dessewffy Arisztid fejszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.