Kőszeg, Park utca 1.
További képek a Fotólistában

Kőszeg
Park utca 1.
A Missziós Ház (Verbita Rendház) kertjében

Felállítás2002. október 6.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sudár György
2016.01.29. 12:15
A szobor eredetileg a város keleti peremén, a Katonai Alreáliskola kápolnájában állt.
Az emléktáblán is említett intézmény Ottlik Géza: ISKOLA A HATÁRON című életrajzi regényének helyszíne. Az intézetet a szovjet csapatok 1945-ben elfoglalták. Az 1948-as átalakításoknál a főépület 2. emeleti kápolnájából mindent kidobáltattak az építőmunkásokkal. A Szent Antal-szobrot sikerült épségben megmentenie az ott dolgozó, lelkiismeretes, derék, sváb szakembereknek.
A szobor megmentésének történetét a domboldalon elhelyezett emléktábla részletesen ismerteti.

A szobor Kőszeg nyugati peremén, a hegyek lábánál, a Chernel István emlékműtől 130 méterre, "ALPANNONIA" turistaút kezdő-végző pontjától 100 méterre található.
A szobor és az emléktábla 2002-ben került a mai helyére.
Források:
Ottlik Géza: Iskola a határon

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Szent Antal, karján kis Jézus
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
229168
Feltöltve
2016.01.11. 21:41
EXIF információk...
Lenovo / A328
ƒ24/10 • 1/251 • ISO56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sudár György 16.01.11. 21:41
Szent Antal, karján kis Jézus

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Verbita kolostor, (Szent Imre Missziósház) kertjében,egy dombon áll a szobor
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
229169
Feltöltve
2016.01.11. 21:42
EXIF információk...
Lenovo / A328
ƒ24/10 • 1/571 • ISO60

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sudár György 16.01.11. 21:42
Verbita kolostor, (Szent Imre Missziósház) kertjében,egy dombon áll a szobor

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Szobor a dombon
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
229171
Feltöltve
2016.01.11. 21:43
EXIF információk...
Lenovo / A328
ƒ24/10 • 1/203 • ISO60

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sudár György 16.01.11. 21:43
Szobor a dombon

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482169
Feltöltve
2022.03.30. 14:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:36

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482170
Feltöltve
2022.03.30. 14:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:36

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482171
Feltöltve
2022.03.30. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:37

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482172
Feltöltve
2022.03.30. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/400 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:37

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482173
Feltöltve
2022.03.30. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:37

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482174
Feltöltve
2022.03.30. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO100

482175
Feltöltve
2022.03.30. 14:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:37

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482176
Feltöltve
2022.03.30. 14:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:38

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482177

Adalék vagy máshol

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

Emléktábla jelzi a szobor kalandos történetét.
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
229172
Feltöltve
2016.01.11. 21:44
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Lenovo / A328
ƒ24/10 • 1/133 • ISO59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sudár György 16.01.11. 21:44
Emléktábla jelzi a szobor...Teljes szövegEmléktábla jelzi a szobor kalandos történetét.Kevesebb szöveg

"Szent Antal-szobor" c. alkotás fotói

A Szent Antal-szobor lába elé rakott ismertető tábla.
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
482178
Feltöltve
2022.03.30. 14:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.03.30. 14:38
A Szent Antal-szobor lába...Teljes szövegA Szent Antal-szobor lába elé rakott ismertető tábla.Kevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.03.30. 15:11
A "Szent Antal-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.30. 14:38
1 új fotót töltöttem a "Szent Antal-szobor" műlaphoz
22.03.30. 14:38
1 új fotót töltöttem a "Szent Antal-szobor" műlaphoz
22.03.30. 14:38
1 új fotót töltöttem a "Szent Antal-szobor" műlaphoz
22.03.30. 14:37

22.03.30. 14:36
1 új fotót töltöttem a "Szent Antal-szobor" műlaphoz
22.03.30. 14:36
1 új fotót töltöttem a "Szent Antal-szobor" műlaphoz
16.01.29. 12:15
Sudár György publikálta "Szent Antal-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.