Nagykapos (Veľké Kapušany), Sídlisko Lva Nikolajeviča Tolstého 1.

Alternatív, helyi címek:Andreas II. rex
Angol cím:II. Andrew

Nagykapos (Veľké Kapušany)
Sídlisko Lva Nikolajeviča Tolstého 1.
A Városháza előtt

Felállítás2014. szeptember 27.

Kiss Katalin
2016.01.15. 16:11
Felvidéki város Nagykapos a Kassai kerület Nagymihályi járásában. 2011-ben 9406 lakosából 5604 magyar, 2844 szlovák volt.
A város Kassától 72 km-re délkeletre az Ung és Latorca folyók között fekszik.

Ősi település, egykor fontos forgalmi gócpont már 1214-ben szerepel a leleszi alapítólevélben.

II. András faragott kőszobrát annak tiszteletére állították, hogy a város 2014-ben ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját.
Ferenc György nagykaposi szobrász imregi andezit kőből faragta a részben közadakozásból készült mellszobrot, amely az életnagyság 1,25-szöröse.

II. András (1205-1235) regnálása a magyar történelem egyik legnevezetesebb időszaka. Nemcsak azért, mert András igen energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem mert a belpolitikában olyan intézkedéseket hozott az Aranybulla kiadásával, melyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig érvényben maradtak.

A nagykaposiak példaértékűen ápolják a történelmi múltjukat, a városban több szoborral is emlékeznek a dicső múltjukra.

Ferenc Györgyről: http://vasarnap.ujszo.com/vasarnap/200805/kultura/ferenc-gyorgy-dolgos-hetkoznapjai

Ferenc Györgyöt 2006-ban Nagykapos város Önkormányzata a „Városért" kitüntetésben részesítette.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagykapos#Fekv.C3.A9se
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly
http://vkapusany.sk/hu/o-meste/vyznamne-osobnosti/vyznamenani-cenou-mesta/266-ferenc-gyoergy-hu

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"II. András" c. alkotás fotói Nagykapos (Veľké Kapušany) településről

Feltöltő
Azonosító
229446
Feltöltve
2016.01.15. 15:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.01.15. 15:08

229447

229448
Feltöltve
2016.01.15. 15:09

Kiss Katalin 16.01.15. 15:09

229449

229451
Feltöltve
2016.01.15. 15:10

Kiss Katalin 16.01.15. 15:10

229450

229453

229452

229454
Feltöltve
2016.01.15. 15:11

Kiss Katalin 16.01.15. 15:11

229455

229456
Feltöltve
2016.01.15. 15:11
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.01.15. 15:11

"II. András" c. alkotás fotói Nagykapos (Veľké Kapušany) településről

Feltöltő
Azonosító
229457
Feltöltve
2016.01.15. 15:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.01.15. 15:12

"II. András" c. alkotás fotói Nagykapos (Veľké Kapušany) településről

Feltöltő
Azonosító
378171
Feltöltve
2019.10.12. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ49/10 • 1/400 • 16.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.10.12. 11:17

"II. András" c. alkotás fotói Nagykapos (Veľké Kapušany) településről

Feltöltő
Azonosító
378172
Feltöltve
2019.10.12. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ45/10 • 1/400 • 12.5mm • ISO80

378173
Feltöltve
2019.10.12. 11:18

Kiss Katalin 19.10.12. 11:18

"II. András" c. alkotás fotói Nagykapos (Veľké Kapušany) településről

Feltöltő
Azonosító
378174
Feltöltve
2019.10.12. 11:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ36/10 • 1/640 • 5.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.10.12. 11:19

"II. András" c. alkotás fotói Nagykapos (Veľké Kapušany) településről

Feltöltő
Azonosító
378175
Feltöltve
2019.10.12. 11:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ40/10 • 1/640 • 5.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.10.12. 11:20
Összesen 17 fotó

Műlap története

14 perce
1 új fotót töltöttem az "II. András" műlaphoz!
15 perce
1 új fotót töltöttem az "II. András" műlaphoz!
16 perce
1 új fotót töltöttem az "II. András" műlaphoz!
17 perce
1 új fotót töltöttem az "II. András" műlaphoz!
18 perce
1 új fotót töltöttem az "II. András" műlaphoz!
16.01.15. 16:11
Kiss Katalin publikálta "II. András" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.