József császár-emlékmű

Bécs (Wien), Josefsplatz
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Kaiser-Joseph-Denkmal
Angol cím:Monument of the Emperor Joseph

Felállítás1807. november 3.

Dénes Ildikó
2016.01.14. 07:47
Az emlékmű a II. József császárról elnevezett Josefsplatz téren áll,1795 – 1807 között készült. Neve csak József császár-emlékmű, II. József császárt ábrázolja. Készítésére a megbízást II.Ferenc császár adta, akit 16 éves korától II.József császár felügyelete mellett a Hofburgban neveltek. Franz Anton Zaunernek főműve ez az emlékmű, mintául a római kapitóliumi Marcus Aurélius szobor szolgált. Az emlékmű készítése során készült egy próbaöntés, ami a leírás szerint kisebb, mint a Josefsplatz-on álló, és ami 1808-ban a schnönbrunni botanikus kertbe került.
II.József császár a lovon babérkoszúval a fején, tógában ül. Az ábrázolás a Habsburg birodalom nagyságára utal. A talapzaton két bronz relief van elhelyezve, a kereskedelem és földművelés támogatása.
Az 5. fotó József császár, mint a kereskedelem támogatója. Itt is római öltözetben van, a tenger partján áll, és megparancsolja Merkurnak, a kereskedelem istenének, hogy oldja el a kereskedelem bilincseit – amit itt egy ülő női alak képvisel. A császár mögött egy hivatalnok áll és Fáma istennő, aki dicsőségét hirdeti.
A 6. fotó a másik relief, a császár támogatja a földművelést. A császár alakja, mint utazó. Társa az okosság, a mögötte álló női alak kígyóval a nyakában. A jobboldali két alak, egy paraszt, aki szántani tanítja a fiát. Az égen megjelenik a kos, a császár csillagjegye, ami a császár születésének hónapjára utal.

Az emlékművön van egy felirat is, melyet Michael Denis „Johann Nepomuk Cosmas Michael Denis (1729 – 1800) osztrák költő, entomológus és kiváló könyvész.” készített. Ezt sajnos nem fotóztam.

II. József (1741 - 1790) 1764-ben római-német király lett, 1765 - 1790 között a Szent Római Birodalom császára, 1780-tól Csehország, Horvátország és Magyarország királya https://de.wikipedia.org/wiki/Joseph_II.
Források:
https://www.wien.gv.at/wiki/index.php/Kaiser-Joseph-Denkmal_%281%29
https://hu.wikipedia.org/wiki/Michael_Denis
https://en.wikipedia.org/wiki/Josefsplatz
http://www.wga.hu/html_m/z/zauner/joseph2.html
: https://books.google.hu/books?id=DOGwPD2X1h0C&pg=PA181&lpg=PA181&dq=sch%C3%B6nbrunn+kaiser+josef+denkmal&source=bl&ots=KotD-R-C3b&sig=KoL7FPwoAicY10wOQtgz2OgGnDw&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiayaSE16TKAhUEDCwKHWGqBDIQ6AEIUzAH#v=onepage&q=sch%C3%B6nbrunn%20kaiser%20josef%20denkmal&f=false
Angol leírás, sztori
Dénes Ildikó
2016.01.14. 07:47
„Josefsplatz is centred on a full-sized equestrian statue and monument of Emperor Joseph II, erected by sculptor Franz Anton von Zauner between 1795 and 1807. Modelled on the statue of Marcus Aurelius on Capitoline Hill in Rome, the statue was commissioned by Emperor Francis II who, from the age of 16, had been raised under the supervision of his uncle, Joseph II. The depiction of Joseph II as a Roman conqueror, dressed in a toga and a laurel wreath, reflects the Habsburg belief that they were descendants of the ancient Roman emperors.”
„To depict the pacing of the horse as naturally as possible, Zauner provides the rear left hoof with a small, almost imperceptible support. Inserted into long faces of the ample rectangular plinth are massive bronze reliefs.”

Cím alapján hasonló

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228591
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:36
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228592
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:37
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228595
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:39
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228596
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO64

228597
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:39
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
229640
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.18. 10:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.18. 10:38
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228598
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:40
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228599
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:41
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228600
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:42
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228601
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:42
2014. március

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
228602
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.01.06. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.06. 11:43
2014. március

Archív fotók

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
229348
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.01.14. 12:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.01.14. 12:13
Archív felvétel

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
229349

229350
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.01.14. 12:14

Ády 16.01.14. 12:14
Archív felvétel

"József császár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
229351

229352

Összesen 16 fotó

Műlap története

16.01.14. 12:14
1 új fotót töltöttem a "József császár-emlékmű" műlaphoz
16.01.14. 12:14
1 új fotót töltöttem a "József császár-emlékmű" műlaphoz
16.01.14. 12:14
1 új fotót töltöttem a "József császár-emlékmű" műlaphoz
16.01.14. 12:13
1 új fotót töltöttem a "József császár-emlékmű" műlaphoz
16.01.14. 12:13
1 új fotót töltöttem a "József császár-emlékmű" műlaphoz
16.01.14. 07:47
A közösség publikálta Dénes Ildikó "József császár-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.