Szentendre, Dózsa György út

Alternatív, helyi címek:Térplasztika

Szentendre
Dózsa György út
A VOLÁNBUSZ pályaudvar melletti park 11-es út felé eső részén.

Avatás2015. december 23.
Avatás1997

Előzmény
Konstelláció
Göröntsér Vera
2016.01.08. 17:49
A jelenség: a posta melletti szoborpark állománya megcsappant (most hét végén már csak az Angyal térplasztika volt látható ott bús magányban). Először három alkotás helye volt üres, amikről már tudtuk, felújítás alatt vannak/voltak azzal, hogy később új helyre kerülnek. Az első ránézésre szomorú hír már rég elérte a Köztérképet, de 2015. július elején azt is megtudhattuk, átmeneti és a tervek szerint pozitív állapot, amit nyomon követhetünk.

A legcélszerűbb azonban visszanyúlni a kezdetekhez. "Az a három" az egykor tervezett, de elmaradt budapesti világkiállítás apropóján készült. Az eredeti ötlet szerint a ferihegyi repülőtérről bevezető út mellé terveztek kortárs alkotásokat, mégpedig több száznyi mennyiségen. A cél a kortárs magyar művészet megmutatásán túl: feltűnő méret (öt-hat méteres alkotásokat álmodtak), olcsó anyag, könnyű kivitelezhetőség (anyaguk műgyanta). Az a három alkotás készült el próbaképpen, de a tervezettnél kisebb méretben.
Mivel a világkiállítás elmaradt, a művészek felajánlották őket Szentendre önkormányzatának egy lehetséges szabadtéri kiállítás alapjaként a Posta melletti parkba. A Képzőművészeti Lektorátus anyagi támogatása mellett hat modern alkotás kapott még helyet ott azzal, három évenként cserélődni fognak a kiállított darabok, míg a már bemutatott darabokat elhelyezik Szentendre és Visegrád között a 11-es út mellett.
A Posta előtti park állománya azonban 20 éve nem változott, így a terv további része sem valósulhatott meg.
Most indult el a változás Szentendre önkormányzata vállalásával, ami szerint évente egy alkotás elkészítésének anyagi hátterét biztosítja, vagyis három évente mód van az ott lévő állomány megújítására. A korábban ott állt alkotások – felújítás után – a város különböző pontjain kaphatnak helyet, és újra felszínre került a régi terv a 11-es út menti szobortelepítés megvalósítására is.

Ez a térplasztika az első, amelyik megkapta új helyét. Éppen csak rá kell nézni, megújulva, fényesen, büszkén áll a buszpályaudvar – egyben a 11-es út – mellett.

A műről, az Artportal alkotóról szóló cikkéből idézem: "...Konstelláció c. utolsó művének összesimuló formáival, kifelé fordított "tüskéivel" még egyszer kísérletet tett arra, hogy az önmagából kifordult "világ" harmóniáját helyreállítsa."
Források:
http://nol.hu/kultura/hova-tunhetett-a-titokzatos-ujj-1550695
https://www.facebook.com/TESZ2000/photos/pb.139388829437016.-2207520000.1451490443./1049543358421554/
http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/matyofalvi-gabor-5529

Cím alapján hasonló

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228497
Feltöltve
2016.01.04. 22:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:11

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228498
Feltöltve
2016.01.04. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:12

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228499
Feltöltve
2016.01.04. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:12

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228500
Feltöltve
2016.01.04. 22:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:13

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228501

228502
Feltöltve
2016.01.04. 22:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:13

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228503
Feltöltve
2016.01.04. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:16

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228504

228505
Feltöltve
2016.01.04. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:16

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228506
Feltöltve
2016.01.04. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.04. 22:17

"Konstelláció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
228507
Feltöltve
2016.01.04. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

228508

Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.13. 08:42
Megérintettem a "Konstelláció" alkotást
16.01.08. 17:49
Göröntsér Vera publikálta "Konstelláció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.