Tata, Bartók Béla utca 1

Állapot: Áthelyezve innen

Tata
Bartók Béla utca 1
A Kapucinus templom előtti téren állt.

Felállítás1926. június 7.


Sila
2016.01.04. 20:18
Tata és Tóváros már nagyon korán elhatározta, hogy méltó emléket állít az I. világháború helyi hőseinek. A szobor elkészítésével Fülöp Elemér szobrászművészt bízták meg, aki 1917-ben el is készítette a szobor gipszmintáját. A szobor felállítását viszont évekig akadályozta az ikervárosok közötti vita, hogy melyik helyszín lenne leginkább méltó az alkotáshoz. Fülöp Elemér alkotását végül 1926. május 30-án avatták fel a tatai piarista gimnázium kertjében. https://www.kozterkep.hu/~/5960/I_vilaghaborus_emlekmu_Tata_1926.html
A tóvárosiak nem tudtak belenyugodni ebbe, ezért úgy döntöttek, hogy ők is felállítanak egy hősi emlékművet. Ennek felavatására 1926. június 7-én került sor a tóvárosi Kapucinus templom előtti téren. Az avatáson József főherceg is részt vett. A korabeli sajtó így lelkendezett az alkotásról:
„Az emlékmű városunk szülötte Lajos D. Béla szobrászművész alkotása. Méltán lehetünk büszkék e névre, mert idegenek által is sokszor megcsodált városunk sok-sok természeti szépsége adhatta művészünknek azt a poétikus lelket, mely őt műve megalkotására képessé tette. A szobor egy eleső katonát ábrázol, ki még halódó összeomlásában is bajtársának nyujtja fegyverét és további harcra buzditja őt. A szobormű másik alakja átvette a fegyvert és egyik kezével babért nyujt az elesett hősnek, kemény nekifeszüléssel kész arra, hogy a magyar katona világszerte ismert hősiességével megvédje hazáját és hazájának ujabb dicsőséget szerezzen.
Önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy ilyen megkapó szépséggel és ennyi érzéssel csak az a művész tudhatta kifejezésre juttatni érzelmeit, ki maga is végig járta bajtársaival Doberdó szikláit és ki a 161 kőbe vésett név között bajtársait, iskolatársait és sok személyes lelki jóbarátját tiszteli.”
A szobor a 60-as évekig maradt az eredeti helyén. A 60-as években kezdődő városkép átalakításakor az Ady Endre út négysávossá, valamint a Bartók Béla utca főúttá alakítása miatt, "útban" volt ez az emlékmű, ezért az Erzsébet királyné parkba helyezték át. Ma is itt található.
https://www.kozterkep.hu/~/9852/i_vilaghaborus_emlekmu_tata_lajos_bela_1931.html#
Források:
http://kunymuzeum.hu/de/egy-kisvaros-a-hatorszagban/a-tatai-es-tovarosi-hosi-emlekszobor-leleplezese
További linkek
http://kunymuzeum.hu/de/egy-kisvaros-a-hatorszagban/a-tatai-es-tovarosi-hosi-emlekszobor-leleplezese

Sila műlapja



Cím alapján hasonló

"Hősi szobor" c. alkotás fotói

Kép az avatásról.
Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
228482
Forrás
kunymuzeum.hu
Feltöltve
2016.01.04. 20:08
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.04. 20:08
Archív felvétel
Kép az avatásról.

"Hősi szobor" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
228483
Forrás
kunymuzeum.hu
Feltöltve
2016.01.04. 20:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.04. 20:09
Archív felvétel
Képeslap.

"Hősi szobor" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
228484
Feltöltve
2016.01.04. 20:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.04. 20:09
Archív felvétel
Képeslap.

"Hősi szobor" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
228485
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2016.01.04. 20:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.04. 20:09
2012. február
Képeslap.

"Hősi szobor" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
228486
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2016.01.04. 20:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.01.04. 20:09
2012. augusztus
Képeslap.
Összesen 5 fotó

Műlap története

16.01.04. 20:18
Sila publikálta "Hősi szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.